
A legőszintébb passió
Értelmi és mozgássérült fiatalok, valamint családtagjaik adják elő a húsvéti ünnepek előtt több helyszínen is a Passiót. Jézus szenvedéstörténete megrázó, de az ő előadásukban egyben …
Értelmi és mozgássérült fiatalok, valamint családtagjaik adják elő a húsvéti ünnepek előtt több helyszínen is a Passiót. Jézus szenvedéstörténete megrázó, de az ő előadásukban egyben …
Dr. Farkas Ciprián polgármester és helyettesei előterjesztésében gyermekvédelmi ügyben fogadott el állásfoglalást a soproni képviselőtestület. A február 29-i rendkívüli közgyűlésen a következőről határoztak: „Sopron Megyei …
Nemcsak az iskola nagykorú diákjai és munkatársai adhatnak vért március 11-én a Líceumban, mindenkit örömmel fogad a gimnázium, aki segíteni akar. A Líceum idén is …
A 8647-es északnyugati elkerülő és az ahhoz kapcsolódó útépítések előrehaladása miatt szükségesség vált az Öntöde és terv utcák találkozásánál lévő szintbeni útátjáró lezárása. A beruházó …
Fontos felhívást tett közzé a bvz.at, amely arról szól, hogy akik 2024. február 19-én a Sonnentherme Lutzmannsburgban vagy a Hotel Sonnenparkban tartózkodtak, és nem kaptak …
A Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció (DK) Jakál Adriennt, a Párbeszéd elnökségi tagját indítja soproni polgármesterjelöltként az önkormányzati választáson – ezt a két párt politikusai …
Az akcióban 32 járművezetővel intézkedtek a járőrök. A Soproni Rendőrkapitányság illetékességi területén közlekedő járművezetőket ellenőriztek a járőrök 2024. február 28-án. Az ellenőrzés célja a közlekedési …
A Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület 2023-ban is kiírta a Látópontok létrehozása és stabilizálása céljából pályázatát. A beérkezett pályázatok elbírálása után Győr – Moson – Sopron …
Február 28-án szerda reggel egy férfi holttestét találták meg a Fertő tó nádas részén, Podersdorf (Pátfalu) és Illmitz (Illmic) között. Az elhunyton korcsolya volt, ám …
Beteljesítik a hozzáfűzött reményeket, sőt minden várakozást felülmúlnak a traffibox-ok, melyekből egyre több és több kerül telepítésre. A soproni járásban főképp a Fertő parti településeken …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS