A legőszintébb passió

Értelmi és mozgássérült fiatalok, valamint családtagjaik adják elő a húsvéti ünnepek előtt több helyszínen is a Passiót. Jézus szenvedéstörténete megrázó, de az ő előadásukban egyben felemelő is. Nincs lehetetlen, ha tiszta vagy és hiszel – üzeni a rendkívüli előadás.

– Én vagyok Jézus. Nehéz szerep, de én szeretem. Közben eszembe jut a nagymamám is, aki mesélt nekem a feltámadásáról – mondja egy fárasztó próba után a Nagylózson élő húsz éves Béli Bence. Társai körbeveszik és mindenki elmeséli, mit jelent neki a darab. Már aki tud beszélni, mert olyan is van közöttük, aki nem lenne hajlandó a színpadon megszólalni. Mégis, részt vesz a próbákon és képességeihez mérten mindent bele is ad a munkába.

– A sérült fiatalok a Harkai Katolikus Karitász tagjai, közép- és súlyos fokú értelmi sérültek, vannak köztük halmozottan sérültek is – mutat körbe a csoporton nagy szeretettel Dobos Tiborné, a karitász vezetője. Egy szerencsés találkozásból jött létre a Passió, s valószínűleg ez a kapcsolat több is lesz, mint néhány előadásnyi együttműködés. A Líceumban 2004-ben érettségizett Haris Márton és Dobos Tiborné baráti beszélgetései vezették el a csoportot a próbáiknak helyet adó líceumi díszteremig és az előadásig.

– Korábban részt vettem egy Bárka csoport Passiójának létrehozásában, bár ott mozgássérültek voltak a szereplők. Mégis, ez a meghatározó emlék kellett ahhoz, hogy a karitászos fiatalokkal is megpróbáljuk. Dobos Tiborné azonnal és lelkesen támogatta az ötletet, azóta pedig együtt dolgozunk a darabon. Több ez számunkra egyszerű felkészülésnél és betanulásnál: evangélikusok és katolikusok együtt készülünk megünnepelni a feltámadást, miközben közösséget építünk és reményeink szerint a Passiónak ez a rendkívüli előadása sem marad következmények nélkül. Arra gondolok, hogy ezek a fiatalok olyan tiszta egyszerűséggel közvetítik Jézus szenvedéstörténetét,  ami a nézőket is meg fogja érinteni. Számomra meghatározó élmény a nyitottságuk, és megtisztelő, hogy bíznak bennem – fogalmaz a darab rendezője és motorja, Haris Márton.

A sérült fiatalok mellett szüleik és testvéreik is részt vállalnak az előadásban, közreműködnek a Líceum Ifjúsági Zenekarának tagjai is, a muzsika ugyanis fontos szerepet kap, a szereplők ütős hangszereket is használnak. Pilátus szerepében Tóth Bence magabiztosan mondja a szövegét, érződik, hogy nem először áll színpadon, el is meséli, hogy több speciális színjátszó csoportnak is lelkes tagja. Kovács Dóra Máriát alakítja, és az Ómagyar Mária-siralomból mond fel egy részletet. “Nagyon nehéz szöveg, de anyukám segített megtanulni és sokat gyakoroljuk. Szeretem ezt a közösséget, szívesen jövök a próbákra is” – mondja mosolyogva. Édesanyja, Kovácsné Horváth Ildikó – aki Horváth Jenőnével a jelmezek megvarrását is vállalta és a darabban is szerepel, a lényeget fogalmazta meg: “Mindnyájunkhoz közel áll ez a darab, és bízom benne, az érzékenyítésnek is egy sikeres példája lesz. A csoport tagjainak Istenhez való viszonyulása, a hitviláguk annyira tiszta és őszinte, hogy rendkívülivé teszik ezt a Passiót”.

A sérült fiatalok előadását a licisták láthatják először a március 20-ikai csendesnapon. Másnap, tehát 21-én, 18 órakor a Szent Margit-templomban, 22-én 18 órakor az evangélikus templomban, 25-én, vasárnap 18 órakor pedig a harkai katolikus templomban láthatják az érdeklődők.