Hamarosan 3 traffibox áll szolgálatba Fertőszéplakon!

Fotó forrása: Fertőszéplak Község Facebook-oldal / automatikusan képarányra igazítva

Beteljesítik a hozzáfűzött reményeket, sőt minden várakozást felülmúlnak a traffibox-ok, melyekből egyre több és több kerül telepítésre. A soproni járásban főképp a Fertő parti településeken védik a közlekedésbiztonságot, a 8518-as mellékút mentén az utóbbi időszakban megszaporodott a számuk. Felkészül Fertőszéplak!

Fotó: cyberpress.hu

Megérkeztek az önkormányzat telephelyére, hamarosan három traffibox (trafibox) fogja kikényszeríteni a sebességhatárok betartását a község útjain. A szabálykövetést elősegítő eszközök létéről az önkormányzat Facebook-oldala számolt be, akik a rendőrséggel egyeztetve gondoskodnak a kihelyezésről. Ismertetik, a szakhatóság sok egyéb mellett figyelembe veszi az útszakasz beláthatóságát, azaz például mindkét irányba tudjanak mérni, és sok más tényezőnek is meg kell felelni.

Az eljárást követen a berendezéseket a Soproni, a Nagy Lajos és a Petőfi utcák mellett telepítik. Így a jövőben a Sopron és Fertőd irányába, a forgalmas összekötő úton áthaladó járművek sebességét tudják ellenőrizni, amire minden bizonnyal nagy szükség van. Nem csak Fertőszéplakon okoz gondot a gyorshajtás, korábban több környező településen döntöttek traffibox telepítéséről. Hegykőn és Fertőhomokon is működik egy-egy, de Fertőszentmiklós rögtön három üzemel. A 8518-as úton sokan fittyet hánynak a szabályokra, nemrégiben három közutas munkavállaló sérült meg egy balesetben Fertőboz és Hidegség között.

Fertőszéplak / Fotó: cyberpress.hu archívum

A harmadik egység a 8522-es út belterületi szakaszán lesz elhelyezve, ami a 85-ös főút fertőszéplaki elágazása felől érkezőket fogja jobb belátásra bírni egy ajánlott levél kíséretében, ha a településtáblánál nem lassítottak kellően.

A traffibox lényege, hogy esetileg helyeznek el benne sebességmérőt (traffipaxot), így a közlekedők nem tudják, mikor mér és mikor nem az eszköz. A tapasztalatok alapján azonban az autósok lassítanak, hiszen nem akarnak bírságot kapni. Sajtóinformációk szerint országszerte 87 helyen üzemel traffibox, további 94 helyre kerül idén a helyi önkormányzatok kezdeményezésére. Mint arról korábban beszámoltunk, Gyalókán is telepítettek egyet, s azóta még egy is folyamatban van. Sopronban is várható traffibox megjelenése, legalábbis a városvezetés a költségvetésben erre forrást különített el.

Fotó: cyberpress.hu