A soproni önkormányzat közgyűlést tart csütörtökön, ahol az egyik napirendi ponttal kapcsolatban Vörös Viktor (PM) önkormányzati képviselő juttatta el gondolatait szerkesztőségünknek, amit megosztunk olvasóinkkal illetve …
Felhívást tett közzé a Párbeszéd Magyarországért soproni csoportjának nevében Jakál Adrienn, aki pártállástól függetlenül szeretné felmérni a helyiek problémáit és azokra megnyugtató megoldást is találni. …
Dr. Farkas Ciprián, a soproni FIDESZ elnökségi tagja válaszolt az MSZP mai sajtótájékoztatójára. Dr. Farkas Ciprián (Fidesz Sopron): Az MSZP nyolc éves kormányzása és négy …
Sajtótájékoztatót tartott Németh Imre az MSZP soproni elnökségének tagja, aki válaszokat vár a soproni szocialisták nevében a soproni Fidesztől. Németh Imre (MSZP soproni szervezete): A …
A Párbeszéd Magyarországért soproni szervezete nevében Jakál Adrienn elnök juttatta el gondolatait szerkesztőségünknek. PM Sopron: Ma, arra emlékezünk, hogy 1848. március 15-én volt egy olyan …
Az MSZP Sopron és környéke helyi szervezete ebben az esztendőben is tart megemlékezést az 1848-49-es SZABADSÁGHARC ÉS FORRADALOM évfordulóján. Sok szeretettel várják a érdeklődőket! …
Takács Ádám, a SMJV önkormányzata Városfejlesztési Bizottságának külsős tagja sajtótájékoztatót tartott, melyben elmondta: Természetesen minden Sopront érintő fejlesztésnek örülünk, így az M85-ös megépítésének is. De …
Németh Imre, az MSZP helyi elnökségének tagja tartott sajtótájékoztatót a Magyar utcai pártházban, aminek a sajtóanyagát változtatás nélkül osztjuk meg olvasóinkkal. Németh Imre ( …
Jakál Adrienn a PM soproni szervezetének elnöke, aki a város kulturális és oktatási bizottságának tagja osztotta meg velünk a gondolatait, bírálva az általa „Fidesz közeli …
Az elmúlt napok politikai történéseivel kapcsolatban, konkrétan a „kötelező betelepítési kvótának” nevezett uniós elképzelés, hazai Fideszes népszavazási kezdeményezésével kapcsolatban, Vörös Viktor (PM) SMJV önkormányzati képviselője …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.