A soproni embereknek mostantól újabb két fideszest kell eltartaniuk!

Németh Imre az MSZP soproni elnökségének tagja tartott sajtótájékoztatót ma délelőtt a Magyar utca MSZP pártházban, ahol felvetette azt a kérdést, hogy vajon szüksége van-e Sopronnak arra, hogy két tanácsnok felügyelje azokat a jövőbeni fejlesztéseket, melyeket véleményük szerint a Soproni Városfejlesztési Kft. is eltudna látni.

mszp logó fehér

Németh Imre (MSZP) sajtótájékoztatójának kivonata:

A soproni embereknek mostantól újabb két fideszest kell eltartaniuk!

A soproniaknak többek között azért is kell adózniuk, mert a helyi Fidesz két új, egyenként bruttó 350 ezer forintos állást kreált két helyi megmondó emberének.

Barcza Attila és Farkas Ciprián önkormányzati tanácsnoki kinevezése annak a bizonyítéka, hogy a Fidesz zsíros állásokat osztogató lopásalapú kormányzása Sopront sem kíméli.

Az önkormányzatban semmi szükség két olyan tanácsnokra, akik egyenként 350 ezer forintba kerülnek a soproni embereknek!

A nekik kitalált tanácsnoki pozíciók kamu állások. Azt a munkát, amit állítólag végezniük kellene, eddig is ellátta több állami és civil szervezet.

A Soproni Városfejlesztési Kft.-t pedig pont az ilyen projektek koordinálására hozták létre! Kérdezzük a soproni fideszes városvezetést: ezzel a céggel mi lesz?

A soproni emberek nem azért dolgoznak és adóznak, hogy a fideszes városvezetők kamu állásokba ültessenek, kamu feladatokkal bízzanak meg pártkatonákat és fizessék azokat közpénzből!

Az MSZP követeli, hogy a két tanácsnoki állást azonnal szüntessék meg, mert ezeket a feladatokat az önkormányzat saját hatáskörben az eddigi szakembergárdával is el tudja végezni!

Továbbá azt is követeljük, hogy Fodor Tamás polgármestertől, hogy hozza nyilvánosságra az M85-ös út építésének pontos ütemtervét!

Sokan attól félnek, hogy a Sopron és Csorna közötti gyorsforgalmi út csak ígéret marad. A földmérők ugyan már dolgoznak, de az átadásig már csak 752 nap van!

Ez az út az emberek pénzéből épül.

Az embereknek pedig joguk van tudni, hogy miként haladnak a munkálatok, milyen ütemben tudják használatba venni az elkészült útszakaszokat!

Fodor Tamás polgármestert nem azért fizetik a polgárok, hogy titkolózzon, hanem hogy dolgozzon és tájékoztasson!

Ha Fodor Tamás erre nem képes, akkor a posztjára sem alkalmas, és akkor távoznia kell!

 

Sopron, 2016, 04.07.

Mágel Ágost ( FIDESZ ) sajtóközleménye a témával kapcsolatban IDE KATTINTVA érhető el!

cyberpress.hu