Vörös Viktor (PM): Mit csinál Sopron önkormányzata, ha sok pénzt bíznak rá? Megjutalmazza a Fidesz vezetőit!

Illusztráció / cyberpress.hu archívum

A soproni önkormányzat közgyűlést tart csütörtökön, ahol az egyik napirendi ponttal kapcsolatban Vörös Viktor (PM) önkormányzati képviselő juttatta el gondolatait szerkesztőségünknek, amit megosztunk olvasóinkkal illetve azokkal, akik érdeklődést mutatnak a városi politika iránt.

vörös viktor cyber
Vörös Viktor / fotó: leczovics – cyberpress archívum

 

Vörös Viktor ( Párbeszéd Magyarországért ): 

Az elmúlt hónapban tárgyalta és fogadta el a város közgyűlése az idei év költségvetését, melyben egy korábban soha nem látott összeg, több mint 10 milliárd forint szerepel, fejlesztési források címmel. A közgyűlés ellenzéki tagjaként üdvözlendőnek találtam, hogy ekkora pénzek jönnek Sopronba, de igyekeztem arra is rámutatni, hogy a nagyobb feladat nagyobb felelősséget és munkát is igényel.

Pártom, a Párbeszéd Magyarországért párt nem csak a közös ügyekben való megfelelő párbeszéd és konzultáció híve, de az átláthatóságért is küzd minden önkormányzatban. Felszólalásomban többek között arra kértem képviselőtársaimat, hogy a teljes költségvetés 46,5 %-át kitevő források felhasználására és elköltésének ellenőrzésére fontolja meg egy eseti bizottság felállításának lehetőségét.

Megfontolták! Dr. Fodor Tamás Úr, Sopron polgármestere megértette, hogy ilyenkor mit kell tennie és a holnapi közgyűlésre meg is tette javaslatát:
Két városi tanácsnok megválasztását kéri a Fideszes többségű közgyűléstől a nekik megszavazandó havi bruttó 350.000 Ft díjazással. Az előterjesztés szövege szerint erre az óriási összegű fejlesztések lebonyolításának felügyelete és koordinálására miatt van szükség és kik is lennének alkalmasabbak a felügyeletre, mint a Fidesz frissen megválasztott helyi elnöke: Barcza Attila és a helyi Fidesz alelnöke: Dr. Farkas Ciprián képviselő urak.

Megnyugodhatunk tehát! Az állami pénzek jó kezekben vannak. A Fideszes többségű önkormányzat megválasztja a Fidesz két vezetőjét, hogy legyen, aki ellenőrzi a felhasználást!

Ennyi! És mi ezt is tűrjük, mert mi ilyen szelídek vagyunk, akik mint tudjuk ezért aztán boldogok is!

Vörös Viktor
SMJV Önkormányzati Képviselő

cyberpress.hu