Elkészült a Paprét felújítása (FOTÓK)
Szeptember 14-én délelőtt adták át azt a három soproni közteret, melyek a közelmúltban újultak meg. A Szélmalom tér, a Washington park és a Paprét fejlesztésével …
Szeptember 14-én délelőtt adták át azt a három soproni közteret, melyek a közelmúltban újultak meg. A Szélmalom tér, a Washington park és a Paprét fejlesztésével …
Új típusú figyelmeztető táblákat helyeztek ki a 8527-es úton Sopron és Fertőrákos között, amely a balesetek megelőzésére hívja fel a figyelmet. Jó tudni, hogy 1,5 …
Szeptember 13-án szerdán délután tűzoltók lepték el a soproni Sas tér és Fövényverem találkozását, miután az utca egyik ingatlanának ablakából sűrű fekete füst tört elő. …
Kutas László 1936-ban született Budapesten, a soproni Berzsenyi Dániel Líceumban érettségizett 1954-ben. Felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1954 és 1960 között Gyenes Tamás, majd …
Hivatalosan is átadták a Fertő-parti út egyik újabb szakaszának korszerűsítését, az 8518-as jelű Fertőendréd – Sopron összekötő utat mintegy 0,9 kilométeres hosszon fejlesztették, ez Fertőszéplak …
Hajmeresztő manőverekről osztott meg felvételeket a hazai gyorsforgalmi utak többségét kezelő MKIF (Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő Zrt.), a szabálytalan sofőr a tolatás után kihajtott egy másik …
Nem várt helyről kaptak jó visszajelzést a soproni Várkerület rekonstrukciója során telepített facsemeték. Az alsó-ausztriai Ebreichsdorf zöldpárti alapszervezete Facebook-oldalán a helyi és a magyar építési …
Teljes szélességben és hosszban zajlik az útépítés Újkér és Iván települések között. A munka a 8623-as jelű út és a 84-es főút kereszteződéséig tart, így …
Folyik a kijelölt gyalogátkelőhely kivitelezése a Béke út – Batsányi János – Alsólővér utcák hármas kereszteződésében. A zebra felfestésén túl kétoldali kétoldali megvilágítást biztosítanak majd …
Persze miért volna ez hír, tehetné fel a kérdést az olvasó, aki valószínűleg idáig már el sem jutna, hiszen a címet látva csak tovább lapozna. …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS