Átadták az M85-ös számú gyorsforgalmi autóút Csorna-nyugat és Balf csomópont közötti 2,5 kilométer hosszú szakaszát, amelyen szerdán délután megindult a forgalom. Schanda Tamás, az Innovációs …
Mondhatni papírforma szerint alakult Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázati kiírása, melyet a helyi közösségi közlekedés mint közszolgáltatás biztosítására írtak ki korábban. A felhívásra két …
Háromszázötven rózsafajta bontja szirmait vagy éppen teljében virágzik a rózsakertben. Színre, illatra, megjelenésre egyenként is mind különleges. Jelenleg a Mami, a Rosalia és a Crimson …
Június első hetében soha nem látott látványelem érkezett a soproni belvárosba, egy hónapon át egy óriáskerék fogadja az érdeklődőket a Várkerületen. Megnéztük és utána jártunk, …
A helytörténeti vonatkozású tételek felére érkezett licit a II. Soproni Könyvaukción, amely június 5-én, szombaton 18 órakor zárult. A II. Soproni Könyvaukció megmutatta, hogy térségünkben …
Nem számoltak ekkora forgalommal, ezért drágul a Sopron melletti autópálya ( ez igazából „csak” gyorsforgalmi! szerk. ) kivitelezésnek költsége. – tette közzé a napi.hu, akik …
A magyar országgyűlés 2010-ben foglalta törvénybe a nemzeti összetartozás napját, mely az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső nemzeti emléknap. Az országgyűlés …
Harminc méter magasból gyönyörködhetünk Sopron belvárosi panorámájában, egy óriáskerék kerül felállításra a Várkerület Mária szobor előtti területén. Igazi kuriózum lesz a létesítmény, hiszen Sopron Eye …
A minősített helyi termelők és éttermek együttműködésének „gyümölcsét” lehet megkóstolni az Alpokalja-Fertő táj gasztronómiai programsorozatának szabadtéri eseményén, június 5-én szombaton a fertőszéplaki Széchenyi-kastélyban. Egy ausztriai …
Óriáskerékről csodálhatjuk Sopron belvárosát – tette közzé a hírt közösségi oldalán Sopron polgármestere. Dr. Farkas Ciprián részletezte, 30 méteres óriáskerék épül fel a következő napokban …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.