Öt éves a soproni MozgóKépMás

A járványhelyzet enyhülésével megtartotta közgyűlését a soproni MozgóKépMás egyesület. A személyes találkozások, együttlétek fontosságát emelte ki Takács Tibor, az 5 éves egyesület jelenlegi elnöke. Nemcsak az eddig megvalósult összművészeti programjainkra vagyunk büszkék, de tagjaink körében immár az ötödik újszülött érkezésének örülhettünk – tette hozzá. Szabadtéri vetítésekkel, rövidfilmfesztivállal és közönségtalálkozókkal készülnek ebben az évben.

A Final Cat filmklub indulásával szerveződött meg az a közösség, melyből az egyesület kialakult. Folyamatosan jelentkeztek online tartalmakkal a pandémiás időszak alatt is, nyár elején pedig visszatért a filmklub a megszokott vetítésekhez. Júliusban ismét egész estés filmmel jelentkeznek, új helyszínen.

Folytatódik együttműködésünk a Soproni Múzeummal ebben az évben is. A múzeum függőkertjéhez hasonló, hangulatos, piknikezésre alkalmas helyet kerestünk szabadtéri vetítéseinkhez. Idén nyáron így a Deák téri Lenck-villa kertjébe várjuk az érdeklődőket, először július 23-án, este kilenctől a Mindenki tudja című film vetítésére – ismertette Tibor a részleteket. Augusztus végén újabb alkalommal készülnek, érdemes figyelni a híradásokat!

Július 23. 21:00 Mindenki tudja című film a Lenck-villa kertjében

Ősszel pedig a legfrissebb rövidfilmes alkotásokkal jönnek szeptember 6. és 9. között a Búgócsigában, a 17. Budapest Short Film Fesztivál soproni helyszíneként. Látható lesz 4 napon át a teljes nemzetközi versenyprogram. Ezen kívül idén is szeretnének vetítéssel egybekötött közönségtalálkozókat tartani, tehetséges és díjazott fiatal alkotókkal.

A filmklub vetítései ingyenesen látogathatók. Programjaikat adományokból, valamint a Nemzeti Kulturális Alap és a soproni önkormányzat támogatásával tudják megvalósítani. Az egyesület működését az 1%-os adó felajánlásokkal is segíthetik támogatóik.