
4,2 milliárd forintot kapott Sopron fejlesztésekre a kormánytól
Sopron történelmi belvárosának felújítására, a Fertő-tó turisztikai fejlesztésére és a Lővérek programra összesen 4,2 milliárd forintot ad ebben az esztendőben az állam. Ezt a jó …
Sopron történelmi belvárosának felújítására, a Fertő-tó turisztikai fejlesztésére és a Lővérek programra összesen 4,2 milliárd forintot ad ebben az esztendőben az állam. Ezt a jó …
Laparoszkópos tornyot és hozzá tartozó kiegészítő eszközöket, kézi műszereket kapott a Soproni Gyógyközpont átfogó fejlesztési programja keretében az Urológiai Osztály. Az új készülék segíti a …
Igaz már korábban eredményt hirdettek az „Élő Bolygónk” klímavédelmi akció és a középiskolák számára meghirdetett országos versennyel kapcsolatosan, erről már mi is beszámoltunk, ma azonban …
Farkas Ciprián (Fidesz) reagált a mai MSZP-s sajtótájékoztatón elhangzottakra, melyben elmondta, hogy a Fidesz nem hagyja cserben a soproniakat a bevándorlási kvótával kapcsolatban sem és …
Németh Imre a soproni MSZP elnökségének tagja a mai sajtótájékoztatóján a múlt heti rendkívüli önkormányzati közgyűlés egyik napirendi pontjára tért ki, ami véleménye szerint a …
Jelzőlámpák és -táblák mellett újabban LED-sávok figyelmeztetik a kanyarodó autósokat a villamosra Bécs néhány kritikus kereszteződésében. Van, ahol nullára csökkent az ütközések száma. A villamos …
Azt gondolom az eddig nyilvánosságra hozott fellépő lista már igazolja, hogy ebben az esztendőben sem lehet (és nem is szabad) kihagyni az Európa legjobb közepes …
Március első hétvégéjén rendezik meg az 5. Soproni Rockfarsangot. Az elmúlt években immár hagyományossá vált rockzenei fesztiválon idén már nyolc magyar sztárbanda lép fel. A …
Együttműködési megállapodást kötött a Nyugat-Magyarországi Egyetem és az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont. A megállapodást ma délelőtt írta alá az Egyetem képviseletében Prof. Dr. Faragó …
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 08000/354/2015. bűnügyi számon indított nyomozást pénzmosás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen nő …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS