Németh Imre: Az önkormányzati közgyűlést politikai célokra használja a Fidesz

Németh Imre a soproni MSZP elnökségének tagja a mai sajtótájékoztatóján a múlt heti rendkívüli önkormányzati közgyűlés egyik napirendi pontjára  tért ki, ami véleménye szerint a Fidesz pártpolitikai céljait szolgálta.

Németh Imre (MSZP): 

Sopron város Fideszes vezetése sem akart lemaradni abban, hogy a pártvezetése által kötelezően kiadott feladatot végrehajtsa. Ennek érdekében – már nem először – rendkívüli közgyűlést hívott össze a munkatervtől eltérve.

A Fodor Tamás által előterjesztett „állásfoglalásban” megfogalmazott ellenőrizetlen bevándorlás biztonsági kockázatával egyetértünk. Teljesen egyetértünk abban is, hogy különbség van az igazi háborús övezetből érkező, védelemre méltó menekültek és a bűnözők-terroristák között. Ennek ellenőrzése és az ezzel kapcsolatos intézkedések megtétele azonban, nem az önkormányzatok, hanem a Kormány feladata, amelyhez minden szükséges eszközzel és jogszabályi felhatalmazással rendelkeznek.

Az önkormányzat testülete nem a Fidesz párttaggyűlése. Ezért elutasítjuk Fodor Tamás azon törekvését, hogy a képviselő-testületet pártpolitikai célokra használja. Az önkormányzat képviselő testületének nem az a feladata, hogy politikai nyilatkozatokat tegyen, hanem, a város lakosainak és Sopron városnak az ügyeit intézze. Amennyiben Fodor Tamás, a fidesz elnöke és a fideszes képviselők a Fidesz politikájával kapcsolatban véleményüknek akarnak hangot adni, akkor tegyék meg azt pártjuk fórumán ne pedig a képviselő-testület ülésén.

 

cyberpress.hu