Útburkolat marás miatt lezárták az Ady Endre utat ezen a szakaszon
A STRABAG közölte, hogy Sopronban az Ady E. utca (Bánfalvi Óvoda és Szikla utca közötti szakaszának) útburkolat marási munkáira 2024. február 6-án (kedden) kerül sor. …
A STRABAG közölte, hogy Sopronban az Ady E. utca (Bánfalvi Óvoda és Szikla utca közötti szakaszának) útburkolat marási munkáira 2024. február 6-án (kedden) kerül sor. …
Kihelyezett kormányülést tartanak Sopronban, ami már hagyomány a Fidesz-kormány számára. A sopronbánfalvi karmelita kolostorban rendezett tanácskozáshoz nem kapcsolódik sajtónyilvános program, de az azon résztvevő kormánytagok …
A soproni közgyűlés elfogadta az önkormányzat 2024. évi költségvetést, melyet 23 milliárd forintos főösszeggel hagytak jóvá. A bevételek és a kiadások egyensúlyban állnak. A város …
Mondhatni hazajár a Fidesz-kormány a Leghűségesebb Városba, visszatérő helyszíne a kormányüléseknek a bánfalvi karmelita kolostor. Sajtóinformációk szerint már vasárnap kezdetét veszi a háromnapos kihelyezett tanácskozás, …
4,4-es erősségű földrengés történt 2024. február elsején Gloggnitz térségében – jelentette a GeoSphere Austria (Osztrák Szeizmológiai Szolgálat). A földrengés éjjel 2 óra 59 perckor volt …
Burgenland és a tartományi ingatlankezelő vállalat megvásárolja az egykori cukorgyárat Siegendorf (Cinfalva) ipari övezetében. További részleteket nem árultak el a befektetéssel kapcsolatban. Az orf.at ismerteti, …
17 éves Crazy Daisy Jug Band az egyetlen olyan zenekar hazánkban, akik ezt a zenei stílust művelik. Zenéjükben fellelhetők a country, folk, bluegrass, countryblues, mississippi …
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal ismét ( immár harmadszor is ) kiadta a Fertő tavi beruházás környezetvédelmi engedélyét. Az előző két alkalommal kiadott engedély ügyében mindkétszer …
A Soproni Rendőrkapitányság bűnügyi szakemberei rövid időn belül beazonosították, majd 2024. január 24-én elfogták azt a fiatalt, aki a városban több épületet megrongálva mutatta meg …
A Volánbusz a 2024. január 28-29-ére meghirdetett munkabeszüntetés időtartama alatt is biztosítja az elégséges szolgáltatásokat az utasok érdekében, a jogszabályban foglaltaknak megfelelően. A sztrájk alatt …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS