Rendkívüli közgyűlésen fogadták el a város költségvetését

Fotó: cyberpress.hu

A soproni közgyűlés elfogadta az önkormányzat 2024. évi költségvetést, melyet 23 milliárd forintos főösszeggel hagytak jóvá. A bevételek és a kiadások egyensúlyban állnak.

A város egész éves működésének alapdokumentuma a költségvetés, melyet ezúttal egy hosszas bevezetővel terjesztettek a képviselők elé.

A költségvetés bemutatását dr. Farkas Ciprián polgármester és dr. Simon István alpolgármester előterjesztők azzal az általuk alapvetésnek tartott kijelentéssel kezdik, hogy jó az, ami a közösségnek jó, ezért a baloldallal ellentétben nemet mondanak a háborúra, a migrációra és a genderpropagandára. Megállapítják, hogy a nehézségek mindig felhívják a figyelmet az észszerű takarékosság erényének örök igazságára. Köszönik a soproni emberek magas közéleti intelligenciát mutató felelős együttműködését a takarékosságban – teszik hozzá.

Megemlítik, a gazdasági nehézségek továbbra is küzdelmek elé állítják a családokat, vállalkozásokat és az önkormányzatot is. Mindezek mellett a az elmúlt évtizedben az itt élő polgárok szorgalmának és Magyarország Kormánya támogatásának köszönhetően történelmi fejlődést ért el Sopron – hangsúlyozzák, majd több helyi fejlesztést is felsoroltak.

Kiderül az is, nagyságrendileg 1 milliárd forint TAO-t, kormányzati támogatást kapnak évente a soproni sportszervezetek, ami a sportolási körülményekben minőségi ugrást jelent. 2020-tól GINOP és GINOP Plusz támogatásból a soproni cégek mintegy 3,1 milliárd forinthoz jutottak – adnak áttekintést a helyi gazdasági szereplők eredményeiről. A közösen elért eredményekről a Lendületben című hírlevél ad széles körű tájékoztatást a soproniaknak, utaltak a nemrégiben postaládákba kerülő vastag brosúráról.

A költségvetés tervezett bevételi főösszege 23 milliárd 593 millió forint. Az önkormányzat általános működésre 5,8, köznevelésre 1,9, szociális feladatokra 2,2 milliárd, kultúrára 361 millió forint támogatást kap. A közhatalmai bevételek idén várhatóan 6 milliárd 793 millió forintot tesznek ki, ebben a legnagyobb tétel a helyi iparűzési adó mértéke.

Helyi adóbevételek tervezett alakulása:
Építményadó                                           1.270.000.000 Ft
Magánszemélyek kommunális adója      370.000.000 Ft
Helyi iparűzési adó                                  5.000.000.000 Ft
Idegenforgalmi adó                                100.000.000 Ft

Az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás összege 1 milliárd 471 millió forint. Saját tulajdonú ingatlanok értékesítéséből 2024-ben 300 millió forintot javasol begyűjteni az önkormányzat. A kiadási oldalon olyan tételek jelennek meg, mint például az aknázómoly, a csipkézőpoloska és amerikai szőlőkabóca elleni védekezés bő 9 millió forint értékben, a Bécsi úti határkilépő kezelése 3 milliós nagyságrendben, jogerős határozatból eredő kötelezettségek 10 millió forintig, karácsonyi díszkivilágítás 29 millió forintos összegért vagy az elsős és másodikos diákok füzetcsomagja 7 millió forintért. Az önkormányzat önként vállalt feladatként települési segély és családtámogatások jogcím alatt idén 140 millió forintot irányzott elő.

Gyalogátkelőhelyek kialakítására, felújítására idén 10 milliót, forgalomtechnikai fejlesztésekre 5 milliót terveznek. Egy másik előirányzaton a zebrák megvilágításának korszerűsítésére, LED-esítésére 6,5 milliót szerepeltetnek. A költségvetés arra enged következtetni, hogy Sopronban is lesz fix traffibox, hisz közúti sebességmérő szekrények vásárlása, létesítése címszóval 15 millió forintot különítettek el.  Közlekedésfejlesztési beruházásokra, a fentieken túl buszvárók felújítására, utak javítására, hidak felülvizsgálatára, murvás utak felületzárására, tervezések és kivitelezések elvégzésére összesen 916 millió forintot irányoztak elő. A Jereván-lakótelepi Ibolya tó meder és part stabilizilása, tervezés és kivitelezés tételen 10, a műanyag atlétikai futópálya tervezés, előkészítése és kivitelezés soron 30 millió forint lesz. A Hársfa sori óvoda és a zeneiskola épületek alapsüllyedése tervezése és kivitelezése egyenként 4,5-4,9 millió forint összegben várható.

Az előző uniós pénzügyi ciklus projektjei lényegében már nem növelik a város költségvetését, a pályázatok eredményesen megvalósultak, az ígért fejlesztések létrejöttek. A Modern Városok Program is már a végét járja, a piac- vásárcsarnok valamint környezetének felújítása készül el, a költségvetésben erre 1 milliárd 372 millió forint áll rendelkezésre.

A Volánbusz Zrt. részére a közszolgáltatás ellentételezéseként 500 millió forintot, a 2023. évi veszteség térítésért 70 millió forintot fizet a város.