
Miniszter tartott lakossági fórumot Sopronban
Néhány százan gyűltek össze a soproni Széchenyi téren, ahová egy hétköznap délután Lázár János építési és közlekedési miniszter hívott össze sajátos eseményt. Tizenhetedik alkalommal tartott …
Néhány százan gyűltek össze a soproni Széchenyi téren, ahová egy hétköznap délután Lázár János építési és közlekedési miniszter hívott össze sajátos eseményt. Tizenhetedik alkalommal tartott …
Sem anyagiakban, sem humán erőforrásban nem lehet akadálya a ragadós száj- és körömfájás okozta veszélyek elleni védekezésnek – mondta keddi sajtótájékoztatóján a Győr-Moson-Sopron vármegyei Peresztegen …
Április 18-án, nagypénteken kevéssel 14 óra előtt szokatlanul sokan gyűltek össze Pereszteg központjában, a helyi művelődési házat háromszor is megtöltötte volna a jelenlévő tömeg. Akik …
Sopron önkormányzata 2024. december 18-án szerdán 17 órától tartja az idei közmeghallgatását, amely egy fontos fórum a város és polgárai közötti párbeszéd előmozdításában. Az eseményen …
A közmeghallgatás egy olyan alkalom az évben, amikor a lakosság tükröt tart a városvezetésnek. A jogszabályi előírásoknak megfelelően évente egyszer Sopronban is sor kerül erre …
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2023. december 19-én (kedden) 17 órától a Városháza (Fő tér 1.) nagy üléstermében közmeghallgatást tart – közli a dr. …
A közügyek iránt fogékony lakosság már készítheti a tollat és a noteszt, de a kérdéseket előzetesen is el lehet juttatni a soproni városházára. Az önkormányzat …
Hagyományos jelleggel az idei esztendőben is az év végén tartja meg Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a közmeghallgatást, melyre 2021. december 20-án (hétfőn) 17 …
A járványhelyzet miatt elrendelt korlátozó intézkedések ellenére biztosítják a lehetőségét annak, hogy a soproni polgárok észrevételeiket és javaslataikat megfogalmazzák a városvezetők fel. A személyes megjelenésre …
Színes szórólappal töltötték meg a soproni háztartások postaládáit a napokban, mely lakossági tájékoztatóra hívja az érdeklődő polgárokat. Az tájékoztató szövegből kiderül, hogy a beruházó Nemzeti …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS