
Buyuchek (Mexikó) : Most múlik pontosan … Követeljük nekik a nagyszínpadot!
Egy mexikói zenekar, a Buyuchek feldolgozta azt a magyar dalt, amit már számtalanszor és sokféleképpen előadtak kis hazánkban is, a „Most múlik pontosan …” című …
Egy mexikói zenekar, a Buyuchek feldolgozta azt a magyar dalt, amit már számtalanszor és sokféleképpen előadtak kis hazánkban is, a „Most múlik pontosan …” című …
Vasúttörténeti kiállítás, a Soproni Vasútbarátok és Vasútmodellezők Egyesületének vasutas ereklyéi, játékokkal, favonatokkal felszerelt játszószoba is helyet kapott a Liszt-központban megrendezett kiállításon. Fő látványossága természetesen a …
Nagy sikere volt a Sopronban negyedig alkalommal megrendezett ÉLJ TUDATOSAN! ÉLETMÓD EXPÓ! rendezvénynek. A Krasznai sportcsarnokba több százan látogattak ki és mozogtak egyszerre kitűnőbbnél-kitűnőbb edzőkkel, …
A Soproni Rendőrkapitányságon 2015. október 17-én 21 óra 20 perckor tett személyesen bejelentést egy 60 éves férfi, hogy 12 éves fia a délutáni órákban ismeretlen …
Tájékoztatjuk Sopron város lakosságát, hogy városunkban 2015. október 21-én 11 órai kezdéssel kerül sor a riasztó eszközök ellenőrzésére, amely folyamán hangos próbával győződnek meg az …
Sopron adott otthont a Földművelésügyi Minisztérium és a Herman Ottó Intézet közös szervezésében megvalósuló Helyi termék éve 2015 programsorozat idei utolsó állomásának 2015. október 17-én …
Sikeresen mutatkozott be a soproni csapat, a Dirty Dance Sopron a Hungary’s Got Talent szombati műsorában, ahol mind a négy zsűritagot elbűvölték szenzációs előadásukkal. A …
Őszinték leszünk, nem szeretjük az ilyen televíziós tehetségkutató műsorokat különösebben, bár népszerűségük töretlen kis hazánkban is, mindig nézettségi rekordokat döntenek. Mielőtt valaki pálcát tör felettünk, …
Napok óta esik az eső és bizony ez még az ember kedvét is alaposan képes befolyásolni, jellemzően a szomorkás hangulat irányába. No meg, hiába az …
Csütörtökön tartott sajtótájékoztatót és lakossági fórumot a Magyar utcai MSZP pártházban Hiller István, akiről talán még sokan nem tudják, de városunkban született. Elmondta, hogy továbbra …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS