Meghódították az Erzsébet-kertet a Soproni Szüreti Napok
Péntektől vasárnapig érdeklődők ezrei kereshették fel a Soproni Szüreti Napok programkínálatát, hiszen a vigadalom garantált volt ez alkalommal is. A bor- és gasztronómiai kínálatot faházak …
Péntektől vasárnapig érdeklődők ezrei kereshették fel a Soproni Szüreti Napok programkínálatát, hiszen a vigadalom garantált volt ez alkalommal is. A bor- és gasztronómiai kínálatot faházak …
Immár hetedik éve hirdették meg az év legviccesebb természetfotója versenyt ( Comedy Wildlife Photography Awards ), ami évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A beérkező fotókból …
Hónapról hónapra közzéteszik a nyilvántartott álláskeresők számát tartózkodási helyük szerint, ezért pontos képet kaphatunk arról is, hányan veszíthették el a munkájukat a koronavírus járvány korlátozásai …
Sopronban folytatta országjárását Jakab Péter, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje. A politikust több százan várták a helyszínen, ahol beszédét követően felszólalt Dr. Brenner Koloman, a Jobbik, a …
Kijelenthető, hogy az elvárások felett teljesített a tavalyi bajnoki szezonban a SC Sopron NB III-as labdarúgócsapata, hiszen újoncként úgy szerezte meg a hatodik helyet, hogy …
Jó kihasználtsággal teljesítik feladataikat a soproni bölcsődék, a növekvő gyermekszámok és az igények alapján is szükséges a férőhelyek számának bővítése. Ennek érdekében a város több …
Sok érdeklődő mellett, remek hangulatban telt szombaton a Sportolj Sopron! elnevezésű rendezvény, ahol a helyi sportegyesületek többsége képviseltette magát egy nyílt napon azzal a céllal, …
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Sopronban, az Ady Endre úton 2021, szeptember 4-én 23 óra 56 perckor. A rendőrségi közlemény alapaján a rendelkezésre álló …
„Jó szerencsét!” köszöntésekkel telt meg a fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház augusztus utolsó napján: a Soproni Egyetemre érkező leendő hallgatókat a Soproni Borvidék borászai köszöntötték a …
Miután minden szükséges előkészítő munkálat lezárult, szeptember másodikán forgalomba állt a Raaberbahn Cargo GmbH első Siemens Vectron mozdonya – írja a vasúttársaság szerkesztőségünknek megküldött sajtóközleménye. …
Copyright © 2024 | cyberpress.hu | RSS