Szeptember elsejétől ingyenes egészségügyi szakképzéseket indít a Soproni Szakképzési Centrum a Soproni Gyógyközponttal együttműködve. A felnőttoktatás keretében történő gyakorló ápoló, egészségügyi asszisztens és ápoló szakokra …
Teljes felújításon és rekonstrukción esett át a Sopron és Görbehalom között található népszerű autóspihenő, ami a parkerdő egyik legnépszerűbb piknikezőhelye. A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és …
Több olvasónk is jelezte, hogy a közel fél esztendeje hivatalosan is átadott szociális lakások a Kurucdombon még mindig üresen állnak. Senki nem érti, hogy miért …
Két szolgálatot teljesítő rendőr sietett az összeesett taxisofőrhöz, értesítették a mentőket, majd megkezdték az eszméletlen férfi újraélesztését. Szerencséjükre egy éppen arra járó ápolónő segítségével mesterséges …
A trianoni békediktátum aláírásának 96. évfordulóján, a Nemzeti Összetartozás Napján hagyományosa a soproni Barátság Parkban a Trianon emlékműnél tartott megemlékezést Sopron MJV Önkormányzata és a …
Sopronban a vasútállomás mellett teljesített szolgálatot két járőr 2016. június 3-án 7 órakor. Munkájuk során észlelték, hogy egy taxi fordul be az állomásra. Miután az …
A hétvégén volt egy kis zűrzavar az oldallal kapcsolatban. Olyan volt mint a népmese, hol volt, hol nem volt… mármint az elérhetősége. Jeleztétek, írtátok, észleltük mi …
Szakál Péter, a Soproni Széchenyi István Gimnázium korábbi igazgatójára, születésének 75. évfordulója alkalmából emléktábla és emléktanterem avatással emlékeztek a hozzátartozók, egykori tanítványok, tanárok. A megemlékező …
2016. június 3-án elismerő oklevelet adtak át a szakmaképzéseken legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó fogvatartottaknak a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben. A büntetés-végrehajtás egyik legfontosabb feladata a fogvatartottak …
Befejeződött a forgalomkorlátozás a Felsőbüki Nagy Pál úton, megszűnt a terelés a József Attila utca és a Vasvári Pál utca irányába. A március óta tartó …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.