Június 17-e szombattól több lényeges ponton módosul a Volánbuszok menetrendje, amely érinti a városi és a helyközi autóbuszjáratokat is Sopron és a vármegye vonatkozásában. A …
A Magyar Közút kiemelt figyelmet fordít idén a kezelésében lévő utak menti területek karbantartására, melynek részeként idén egy teljes hetet, a június 12-16. közötti időszakot …
Vitán felüli, hogy legalább annyi rosszat hozott az emberiségnek a Facebook, mint jót. Ennek tökéletes leképeződése Facebook Marketplace felülete, ami a társadalom minden rétegének elhozta …
Június elején Sopronban találkoznak a faalapú gazdaság, az erdészet, a fa- és az építőipar szereplői és irányítói, hogy a kétnapos rendezvényen körüljárják a fa mint …
Az inkubátorház az új vállalkozások városba települése mellett abból a célból jött létre, hogy a helyi vállalkozók számára is új, korszerű telephelyeket biztosítson Sopronban. A …
Összeütközött két személyautó a 84-es és a 85-ös főút kereszteződésénél, Nagycenk térségében május 31-én délután. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményének tájékoztatása szerint az ütközés …
Sopronban különösen nagy sikere van a kosárlabdának, az élvonalban játszó felnőtt csapatokon túl az utánpótlás-nevelés is hangsúlyos. Nagy igény mutatkozik a minőségi szabadidős létesítményekre is, …
Egy hét múlva kitárja kapuit a nagyközönség előtt Sopron új gyűjteménytárja és kiállítótere, a Fő tér ikonikus műemléki épületeinek összekapcsolásával létrejött Múzeumnegyed. A Soproni Múzeum …
A Thomas Philipps idén februárban nyitotta meg az első üzletét Siegendorfban, Magyarország közvetlen szomszédságában, azaz Sopron és vonzáskörzetében, amely máris számos magyarországi vásárlót vonzott. Egy …
A pünkösdi hosszú hétvége egybe esett a gyermeknappal, ezért számos, gyerekeket is vonzó eseményen vehettek részt a családok. A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai több rendezvényen is …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.