A HTS Team tehetségei remek formában vannak a motorsportszezon utolsó harmadában. Minden kategóriában záporoznak a hazai sikerek. Egymást érik a nemzetközi és hazai erőpróbák a …
Szvoboda Bence első magyar motorosként nyerte meg a cseh nemzetközi felnőtt motokrossz bajnokságot. Joggal lehet azt mondani hogy hét év kemény munkája és megannyi áldozat …
2017. augusztus 19-20-án került megrendezésre a a XXX. Soproni Sörkupa, melynek az Anger réti sporttelep adott otthont. A 34 megjelent csapat sportszerű mérkőzéseket vívott egymással, …
Sikerrel vette a szlovák motokrosszbajnokság akadályait a HTS Team. Szvoboda Bence (25) és Varga Imre (18) is dobogóra állhatott saját kategóriájában a hétvégi versenyen. A …
2017. július 29-én került megrendezésre a Fertőrákosi Lövészklub rendezésében a Kőfejtő Kupa lőverseny, amely az idei esztendőben is több csapatot vonzott ide az ország nyugati …
A megyei első osztályú bajnokságra készülő SFAC labdarúgóinak tartott edzést Sopronban a negyvenszeres válogatott labdarúgó Urbán Flórián, aki a soproni csapat szakvezetőinek meghívására érkezett a …
A SFAC 1900 SE. javában készül az új szezonra és a felkészülés során több edzőmérkőzést is lekötött a megyei első osztályban debütáló csapat számára a …
Nagy erőkkel folynak a munkálatok a Jereván lakótelepi kispályás labdarúgó sportlétesítménynél, ahol a hátsó pálya teljes felújításon esik át. Az eddigi salakos felület ezentúl műfüves …
2017. 06. 10-én került megrendezésre a IX. Levéli Hagyományőrző nap és Íjásztalálkozó, egy gyönyörű környezetben a levéli halastó közvetlen közelében. A megmérettetésen részt vett a Fertőrákosi …
Szombaton került megrendezésre Sopronban az I. Alphapark Fitness verseny díjátadó és bemutató rendezvény, ahol sok ingyenes programmal várták az érdeklődőket. A kangoo, a karate és …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.