
Eredményes és jó hangulatú volt az idei Kőfejtő Kupa Fertőrákoson
2017. július 29-én került megrendezésre a Fertőrákosi Lövészklub rendezésében a Kőfejtő Kupa lőverseny, amely az idei esztendőben is több csapatot vonzott ide az ország nyugati …
2017. július 29-én került megrendezésre a Fertőrákosi Lövészklub rendezésében a Kőfejtő Kupa lőverseny, amely az idei esztendőben is több csapatot vonzott ide az ország nyugati …
A megyei első osztályú bajnokságra készülő SFAC labdarúgóinak tartott edzést Sopronban a negyvenszeres válogatott labdarúgó Urbán Flórián, aki a soproni csapat szakvezetőinek meghívására érkezett a …
A SFAC 1900 SE. javában készül az új szezonra és a felkészülés során több edzőmérkőzést is lekötött a megyei első osztályban debütáló csapat számára a …
Nagy erőkkel folynak a munkálatok a Jereván lakótelepi kispályás labdarúgó sportlétesítménynél, ahol a hátsó pálya teljes felújításon esik át. Az eddigi salakos felület ezentúl műfüves …
2017. 06. 10-én került megrendezésre a IX. Levéli Hagyományőrző nap és Íjásztalálkozó, egy gyönyörű környezetben a levéli halastó közvetlen közelében. A megmérettetésen részt vett a Fertőrákosi …
Szombaton került megrendezésre Sopronban az I. Alphapark Fitness verseny díjátadó és bemutató rendezvény, ahol sok ingyenes programmal várták az érdeklődőket. A kangoo, a karate és …
A hétvégén a leghűségesebb városban rendezték meg az Alpok-Adria BMX Kupát, ahová öt országból érkeztek versenyzők. A verseny igazán kiélezett küzdelmeket hozott, hiszen több esetben …
Szombat délután szinte kánikulában került megrendezésre az Anger réti sporttelepen a SFAC focifesztiváljára, ahol gyermek focitoborzóval és színes gyermekprogramokkal is várták az érdeklődőket. A nap …
A bakonyszentlászlói Szent László Lövészklub már nagy hagyománnyal rendezi meg minden esztendőben az ifj. Szücs Gábor emlékversenyt, amelyre az ország minden részéből, több korcsoportban érkeznek …
A kerekesszékes kosárlabda bajnokság utolsó fordulóját Sopronban rendezték meg a hétvégén, amely igazán izgalmas és közönségszórakoztató mérkőzéseket hozott azok számára, akik kilátogattak vasárnap a Novomatic …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS