
SKC: Megvan sorozatban a 11. győzelem!
Rickey nélkül, gyengén kezdve, és összességében hullámzó teljesítményt nyújtva, ugyanakkor igen jó tripladobó formát kifogva Pécsett is nyerni tudtunk. – számol be az újabb győzelemről …
Rickey nélkül, gyengén kezdve, és összességében hullámzó teljesítményt nyújtva, ugyanakkor igen jó tripladobó formát kifogva Pécsett is nyerni tudtunk. – számol be az újabb győzelemről …
A Sopron Basket hazai pályán 23 ponttal kikapott a török Fenerbahcétól szombaton a női kosárlabda Euroliga csoportkörének 11. fordulójából elhalasztott, és szombat pótolt mérkőzésen. Az …
Az egyetemi fejesztések kihatnak majd az egyetemi sportra is, ennek ékes példája, hogy a SMAFC színeiben folytatja munkáját a Soproni Atlétikai Club. Folyamatban van a …
Javában készül a bajnoki rajtra az NB III. Nyugati csoportjában szereplő SC Sopron gárdája, akik szerdán sorrendben a negyedik felkészülési mérkőzésüket is lejátszották. A Bücs …
A Sopron Basket hazai pályán 73-44-re legyőzte a török Galatasarayt szerdán a női kosárlabda Euroliga 13. fordulójában. Az elmúlt három idényben rendre négyes döntőbe …
Az isztambuli hóhelyzet miatt szerdai ellenfelünk, a Galatasaray nem tudta a mai napon elhagyni Törökországot, miután minden repülőjáratot töröltek. Amennyiben a szerda délelőtti 8.50-es géppel …
Parádésan, 12-2-vel kezdtünk Nyíregyházán, majd “üldözőverseny jelleget” öltött a találkozó, amelyen sokáig vezettünk, volt, 10 pont fölötti is az előny, de a hazaiak rendre felzárkóztak. …
A Sopron Basket bravúros győzelmet aratott az orosz Dinamo Kurszk vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga 12. fordulójában. Az NB I-ben 16/1-es mérleggel éllovas soproniak …
A SFAC – ahogy már korábban is megmutatta – elkötelezett a társadalmi szerepvállalás mellett. A klub fontosnak tartja, hogy olyan tettekkel is segítsen, amelyek a …
Zengett-zúgott a DEAC elleni meccs mérkőzés második félidejében a teltházas Novomatic Arénában a “riki-riki”. Ezt a “névre szóló eufóriát” A szezon közben szerződtetett amerikai irányító, …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS