Női kosárlabda Euroliga: Franciaországi vereséggel zárt a Sopron

Sopron Basket / Kép forrása: fiba.basketball

A Sopron Basket kilencpontos vereséget szenvedett a francia Landes vendégeként szerdán a női kosárlabda Euroliga csoportkörének 14., utolsó fordulójában. A vereség ellenére és persze a korábbi remek teljesítménynek köszönhetően a soproni lányok azonban így is ott vannak a legjobb 8 csapat között. 

 

Női kosárlabda Euroliga, 14. forduló, B csoport:
Landes (francia)-Sopron Basket 61-52 (26-10, 8-21, 21-15, 6-6)
————————————————————–
a magyar csapat legjobb dobói: Határ 16 pont, Brooks 16, Williams 8

 

Basket Landes – Sopron Basket / Kép forrása: fiba.basketball

 

Az elmúlt három idényben rendre négyes döntőbe jutott Sopron – amely 8/5-ös mérleggel a csoport második helyén állt – rossz előjelek után utazott el Franciaországba: szombaton 82-59-re kikapott hazai pályán a török Fenerbahcétól, majd a hétfői edzésen Nevena Jovanovic és a csapatkapitány Fegyverneky Zsófia összeütközött egymással, és mindketten elveszítették az eszméletüket. A kórházi diagnózis szerint súlyos agyrázkódást szenvedtek és az orruk is eltört, Fegyvernekyé szilánkosan. Gáspár Dávid vezetőedzőnek emiatt mindössze nyolc játékos állt rendelkezésére Mont-de-Marsanban.

A francia bajnokság éllovasa 5/7-tel a B jelű nyolcas hetedik helyén állt. Decemberben a Landes 76-54-re kikapott Sopronban, így a magyar élcsapat már 3/0-s mutatóval büszkélkedhetett riválisával szemben.

A Sopron számára az első négy – negyeddöntőt érő – pozíció valamelyikének a megszerzése volt a cél, és a Landes elleni meccstől, illetve a többi csapat szereplésétől függött, hogy hányadikként zárja a csoportkört.

A szerdai mérkőzés első negyedében mindössze tíz pontot dobott a Sopron, miközben 26-ot kapott, de ettől nem rogyott meg. A második szakaszra feljavult a védekezése, ennek eredményeként ekkor sok hazai dobás volt pontatlan, a lepattanók pedig a saját gyűrű alatt szinte mindig a soproniaké lettek. Elöl is rendezte sorait a magyar együttes, amely egy 9-0-s sorozattal jelentősen faragott a hátrányából, majd még közelebb került vendéglátójához.

A harmadik negyed 34-31-es hazai vezetésről indult, de nem csökkent tovább a különbség, hanem a magára talált Landes megint meglépett, a Sopron pedig csak 54-39 után tudott megint valamelyest felzárkózni.

A negyedik negyed 55-46-os állásnál kezdődött, a magyar csapat gyorsan feljött öt pontra, majd sok volt a hiba mindkét oldalon, azután két francia középtávoli kísérlet ért célt. Hét perc alatt mindkét oldalon csak négy-négy pont született, ez pedig a gyakorlatilag telt házas közönség és fúvószenekar által is végig támogatott hazaiaknak kedvezett, akik végül magabiztosan nyertek.

A csoportban február 19-én és 23-án még egy-egy mérkőzést játszanak, ami befolyásolja a sorrendet, de a soproniak honlapjának tudósítása szerint a magyar csapat továbbjutása a legjobb nyolc közé már biztosított.

A kontinentális elitsorozat főtábláján két csoportban zajlanak a küzdelmek. Az első négy helyezett a február végén rajtoló negyeddöntőben folytatja, az 5-6. helyezettek pedig az Európa Kupa negyeddöntőjébe kerülnek.

 

via MTI