Kiállított villamos a Széchenyi téren?
A Széchenyi tér hangulatát is lehete fokozni egy-egy jó ötlettel, például olyannal ami már jópár városban bevált és a helyiek illetve a turisták körében is …
A Széchenyi tér hangulatát is lehete fokozni egy-egy jó ötlettel, például olyannal ami már jópár városban bevált és a helyiek illetve a turisták körében is …
Vasárnaptól látogatható az Istenek, emberek, halottak című kiállítás a Munkácsy-teremben. Már hetek óta tartanak a kiállítás előkészületei, december 2-án pedig megérkezett az a 30 darab …
Az évente november utolsó hetében meghirdetett Nemzetközi Hulladékcsökkentési Hét programjához kapcsolódott rendezvénysorozatával a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara. A legkisebbeknek és szüleiknek a Lewinszky …
Sopron már több okból is kiérdemelné a „Fények városa” címet is, hiszen egyrészt éppen a napokban öltözött pompás fényárba ez a gyönyörű magyar ékszerdoboz, másrészt …
Sopron meseszép! Kigyúltak az ünnepi fények! Ennél többet nem is tudnánk hozzáfűzni. Képek az esti fényárba borult soproni belvárosból: Végezetül egy kis ízelítő az adventi forgatagból: …
November 27-28. között Sopron ad otthont a Magyar Podiátriai és Lábsebészeti vándorgyűlésnek. A Soproni Gyógyközpont Traumatológiai Osztálya konferenciai házigazdaként osztrák és brit szakértők felvonultatásával színvonalas …
November havi közgyűlését tartotta csütörtökön Sopron testülete, amelyen – több napirendi pont között – a legrangosabb városi kitüntetésekről is döntött a testület. A város legrangosabb …
Ebben az esztendőben nem csak a Fő tér ad otthont városunkban az adventi vásárnak, hanem egy „új” helyszín is csatlakozik hozzá, mégpedig a megújult Márai-szobor …
A Sürgősségi Betegellátó Osztály felújításával és kibővítésével, valamint egy átfogó eszköz- és műszerfejlesztési program elindításával újabb szakasza zárult le a Soproni Gyógyközpont 2013-ban kezdődött, 7 …
Szerda délután az Egyetem vezetőivel találkozott Colleen Bell nagykövet az intézmény soproni kampuszán, ahol az egyetem múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettek. A nagykövetet Prof. Dr. …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS