Döntöttek a lakók: Átjáró lezárva!
Hosszú éveken át biztosította egy lakóközösség az átjárást a Győri út és a Csengery utca között, ami elsősorban azoknak volt kilométer- és időspórolás, akik a …
Hosszú éveken át biztosította egy lakóközösség az átjárást a Győri út és a Csengery utca között, ami elsősorban azoknak volt kilométer- és időspórolás, akik a …
Lézer- és lökéshullám terápiával bővül március 1-jétől a Balfi Gyógyfürdőkórház kezelési palettája. A különféle mozgásszervi betegségekben szenvedők szakorvosi javaslatra, járóbeteg ellátás keretében is igénybe vehetik …
Országos eseménnyé vált az a civil szerveződés, ami a „Nem leszek suliban” elnevezést kapta. A lényege röviden annyi, hogy arra kérik a szervezők a szülőket, …
Február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján nyílt meg Törvényes törvénytelenség – A kommunista diktatúra Magyarországon címmel a Soproni Múzeum új időszaki kiállítása a Lábasházban. A …
A Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskola és Kollégium február 24-én rendezte meg a hagyományosnak számító iskolanapját. Az idei év mottója: „Tartsd életben!” A nap során az iskola valamennyi …
Közel három hónapon át, 2015. december 6-tól 2016. február 21-ig várta a látogatókat a Liszt-központ Munkácsy-termében nyílt kiállítás. Az egyéni vendégek mellett több, mint 430 …
A megújult Városi stadionban mutatkozott be idén először bajnoki mérkőzésen a Swietelsky-Soproni VSE labdarúgócsapata. A stadionavató mérkőzésnek is nevezhető összecsapáson a télen alaposan átalakult FC. …
Attól, hogy a közszolgálati média nem számol be róla, attól bizony vannak még olyan hírek, események amelyek megtörténnek. Így van ez a pedagógusok tiltakozásával kapcsolatban …
A Nyugat Magyarországi Egyetem Simonyi Károly Kar, Faalapú Termékek és Technológiák Intézete immár negyedik éve indítja útjára a Technológiai folyamatok tervezése című tárgy keretein belül, …
A város több pontján, egyenlőre a családi házas területeken kezdték el terjeszteni a színes STKH-s zsákokat, melyek mellé egy tájékoztatót is mellékelnek. A gyakorlatban egy …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS