Húsvétvasárnap nyitotta kapuit a kőfejtő. Két nap alatt közel 900 látogató!

Soproniak, az ország távolabbi részeiről érkező turisták, külföldről pedig osztrák és szlovák vendégek is ellátogattak húsvétvasárnap és húsvéthétfőn a Fertőrákosi Kőfejtőbe. A 2016-os szezon húsvéti programokkal, szabadtéri játékokkal és rendhagyó tárlatvezetéssel vette kezdetét, melyekre az egyéni látogatók mellett baráti társaságok és kisgyermekes családok érkeztek.

Sikeres volt a szezonnyitó, több mint 900 látogató a köfejtőben

Aszfaltrajzolás, célba dobás, tojáskeresgélés is várta a látogatókat, mindegyik játék népszerű volt a gyermekek körében, sőt, a tojáskeresgélést a felnőttek sem hagyták ki. Húsvéthétfőn csokitojásért cserébe több fiúcska mondott locsolóverset a „legegyszerűbb” „Zöld erdőben jártam…” mondókától egészen a hosszú költeményekig, és nem egyszer kislányok is kedvet kaptak a szavaláshoz.

szezon kőfejtő húsvét
A tojáskeresgélés egy izgalmas kaland volt

Népszerűnek bizonyult az újdonságként bevezetett „Barlangoló” című rendhagyó tárlatvezetés is, mely a barlang kőbányászati, kőzettani és őslénytani múltját bemutató témaparkban kalauzolta a résztvevőket. A „Barlangoló” ezentúl minden hónap második szerdáján, 11.00 és 15.00 órakor várja az érdeklődőket, a vezetésekre a létszámkorlát miatt előzetes bejelentkezés szükséges.

A rendhagyó tárlatvezetésekről és a júniustól látható barlangszínházi előadásokról információ a www.barlangszinhaz.hu oldalon található.

 

cyberpress.hu