Ötezer műsorfüzetet osztott szét a Soproni Petőfi Színház jelmezekbe öltözött társulata a leghűségesebb városban szombaton. A rendhagyó kezdeményezés közönségsikert aratott a településen. A tavaly indult …
Hivatalosan is kezdetét vette az idei Soproni Szüreti Napok, mely vasárnapig tartogat programokat. A megnyitóünnepségen Dr. Fodor Tamás polgármester köszöntötte az népes vendégsereget, majd a borlovagrend tagjaival …
Rekordszámú, közel négyszáz látogatója volt a déli órákig pénteken megrendezett nyílt napnak a soproni tűzoltó laktanyában, amelyen ezúttal elsősorban kisiskolások vettek részt. Molnár Sándor a Soproni …
Az 1921. szeptember nyolcadikán véget érő véres ütközet – a második ágfalvi csata eseményei – az 1921. évi népszavazáshoz vezettek, amely a Trianoni békediktátum ellenére …
Ahogy arról már a munkálatok kezdetén beszámoltunk, a Modern Városok program részeként Magyarország Kormánya 1,98 milliárd forintos támogatást adott a történelmi belváros burkolatainak és közműveinek …
A Soproni Városháza dísztermében köszöntötték a közelmúlt egyik legnagyobb helyi tragédiájának a Fertő tavi nádfedeles cölöpházak tűzesetének oltásában részvevő osztrák és magyar önkéntes tűzoltó csapatokat …
A Soproni Egyetem központi tanévnyitóján a 282-ik alkalommal köszöntötték a részvevőket szerdán az Erzsébet utcai egyetemi épületben. Az intézmény nevében Prof. Dr. Faragó Sándor rektor …
Közlemény 10:37 A rendőrségre 2017. szeptember 5-én délelőtt érkezett állampolgári bejelentés arról, hogy egy ismeretlen személy festékkel leöntött egy soproni emlékművet. A Soproni Rendőrkapitányság nyomozói …
Szomorú, sőt bátran mondhatjuk hogy felháborító hogy az elmúlt időszakban egyre több rongálás, barbár cselekedet történik Sopronban, amelyek teljesen értelmetlenek és amiket minden jóérzésű ember …
Az M85-ös megvalósítása egészen elérhetőnek tűnik, megvannak a szükséges engedélyek, elindult a közbeszerzési eljárás és még ásatások is vannak a nyomvonalhoz kapcsolódó földterületeken. Korábbi cikksorozatunkban …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.