Szigorít a koronavírus-járvány miatt nyugati szomszédunk, amelynek értelmében Ausztria 2021. december 20-tól változtat a beutazási feltételeken, amelynek célja, hogy meg lehessen fékezni a koronavírus új, …
A helyi hagyományoknak megfelelően a városvezetés tartja magát a korábbi határozathoz, miszerint december végén ingyenessé teszi a városban a felszíni parkolást. Ennek értelmében : … …
Donáth Anna, a Momentum elnöke, Európai parlamenti képviselő pénteken érkezett villámlátogatásra Sopronba, így élve a lehetőséggel megbeszéltünk vele, illetve Supka-Kovácsné Holzhofer Tündével, a Momentum soproni …
Új üzletet nyitott az ALDI a soproni Gyár utcában, a korábbi Akkord áruház helyén. A mai napon megnyitott egység mintegy 1350 négyzetméteres árusítóterével nem csupán …
A Magyar Országgyűlés labdarúgó-válogatottja tiszteleg Sopron, a Hűség városa centenáriuma előtt és ennek jegyében hamarosan a Városi Stadionban fog szerepelni. Minderről Barcza Attila, Sopron és …
Ebben az esztendőben is megméretettek a soproni borok, amely versengésnek a célja az volt, hogy a 2022-es esztendőben melyik nedű viselheti a SOPRON VÁROS BORA …
Csütörtökön reggel fél hétkor várja az első vásárlókat az Aldi diszkontlánc legújabb üzlete a Gyár u. 2. szám alatt. A december 16-i üzletnyitást követően a …
A hűség történelmi erénye Sopronnak – hangoztatta Barcza Attila Sopron és térsége országgyűlési képviselője kedd este a város Fő terén a Hűségkapu előtt, az 1921. …
Gréta arról álmodozott, hogy egy különleges napon rendőrautó viszi haza az iskolából. A kislány édesanyja levelet írt a soproni rendőröknek, amelyben lánya születésnapi álmát tolmácsolta …
A szabadság és a hazafiság a magyar politika két nagy hagyománya, „az ezeréves Magyarország két nagy tartóoszlopa, ezt a két tartóoszlopot pedig a hűség gerendája …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.