Sopronban a Városházán mutatták be a Rubicon történelmi folyóirat legfrissebb számát, amely a „FELKELÉS / NYUGAT-MAGYARORSZÁG 1921” címet illetve a „NÉPSZAVAZÁS SOPRONBAN” alcímet kapta. A …
Emlékszem, Sopronban 😎 – ennyit írt bejegyzéséhez Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, aki Facebook oldalán jelentkezett be nemrégiben. A kormányfő felszólítása szerint irány Sopron, hiszen itt …
A Leghűségesebb Város ihlette meg azokat a hazai sztárfellépőket, akik sokszor koncerteztek már városunkban, így született meg a Sopron felé című dal. A klipet a …
Pontosan száz évvel ezelőtt, 1921. december 14-én vette kezdetét az a népszavazás, melynek eredményeképp Sopron és a környező települések polgárai Magyarország mellett döntöttek. Nem csak …
A Fertő tavi beruházással kapcsolatban került ki Sopronban egy ismertető tárlat, amely az adventi ünnepi vásár előtt még a Mária-oszlop mellett volt látható, majd a …
A Hűség Napján, december 14-én, kedden délelőtt koszorúzással vette kezdetét a HŰSÉG100 centenáriumi ünnepi program Sopronban. A város és környéke lakosai 100 éve, ezen a …
2021. december 14.-én (kedden) 16.30 óra és 19.00 óra között Sopronban, a Szent Mihály utca illetve a Várkerület egy részén ( várhatóan a Mária-oszlop melletti …
A vasárnapi, Szekszárd elleni győztes bajnoki mérkőzésen csapat-kapitányunk, Fegyverneky Zsófia soproni pályafutásának fontos mérföldkövéhez érkezett, miután 412. alkalommal öltötte magára a zöld-sárga színeket, csatlakozva ezzel …
A soproni népszavazás (1921. december 14-16.) centenáriumán a Magyar Nemzeti Bank 15 000 forint névértékű ezüst és 3000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki „Sopron, …
A hagyományoknak megfelelően az idén is átadták a Hűség napi kitüntetéseket a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban egy ünnepség keretében, amit a pandémia miatt …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.