Elhajtott a helyszínről, húsz perc alatt elfogták a soproni rendőrök
A Várkerületen közlekedett személygépkocsijával 2023. február 19-én hajnali 3 óra körül egy 55 éves férfi. Az Ikvahíd utca kereszteződéséhez érve – mivel sebességét nem az …
A Várkerületen közlekedett személygépkocsijával 2023. február 19-én hajnali 3 óra körül egy 55 éves férfi. Az Ikvahíd utca kereszteződéséhez érve – mivel sebességét nem az …
Figyelmetlenül kanyarodott az autós, a vasparipa nem tudta elkerülni a balesetet – számol be az esetről a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Sopronban közlekedett személygépkocsijával egy 37 …
Betörés történt 2023. január 10-e és január 14-e között Iván településen, egy erdészeti telephelyen, ahol az elkövető a telep raktárépületéről eltávolította a lakatot, és a …
A Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 08050/1446/2022. bűnügyi számon eljárást folytat közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen …
Sopronban, a Magyar utcában állítottak meg az egyenruhások 2023. január 24-én 14 óra körül egy ágfalvai férfit, aki segédmotoros kerékpárral közlekedett. Az igazoltatás során kiderült, …
Sopronban két gyalogos átkelőhelyen is gázolás történt január 10-én kedden a kora reggeli órákban. Egy 67 éves helyi sofőr a Fapiac utcában ütötte el az …
Ittasan, vezetői engedély nélkül, eltiltás hatálya alatt vezetett egy 38 éves férfi, aki Sopron külterületén egy kamionnal ütközött. A balesetet követően gépkocsiját hátrahagyva elsétált a …
Sopronban, a Csengery utcában közlekedett személygépkocsijával egy 64 éves férfi 2022. december 2-án 9 óra 30 perc körül. A Batsányi utca kereszteződéséhez érve balra kívánt …
A soproni rendőrök egy 60 éves férfival szemben intézkedtek, aki alkalmi munkahelyéről, egy sarródi kertészetből vélhetően 475 tő málnatövet tulajdonított el. A rendőrségre 2022. november …
Október elején a KR NNI győri nyomozói a Soproni Rendőrkapitányság nyomozóival közösen – összesen 50 rendőr bevonásával – összehangolt razziát szerveztek Sopronban és vonzáskörzetében. 8 …
Copyright © 2024 | cyberpress.hu | RSS