Úgy látszik a népszavazási kezdeményezések napjait éljük, hiszen a napokban a témával kapcsolatos hírek uralják a hazai politikai életet. Ezúttal azonban Orbán Viktor miniszterelnök jelentette …
A soproni rendőrök 6 személyt fogtak el kábítószer birtoklása vétsége, míg egy férfit kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A járőrök 2016. február 23-án 15 …
A Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskola és Kollégium február 24-én rendezte meg a hagyományosnak számító iskolanapját. Az idei év mottója: „Tartsd életben!” A nap során az iskola valamennyi …
Egyre több felhasználó számol már be arról, hogy nála is elérhetővé vállt a nemrégiben beharangozott facebookos újítás. Röviden összefoglalva mindez azt jelenti, hogy a lájk …
Ebben az esztendőben 33. alkalommal rendezik meg Ausztria legnagyobb sporteseményét, a Vienna City Marathont 2016. április 10-én. Várhatóan több mint negyvenezren állnak rajthoz Bécsben. A …
Február 23-án a 2015. évet értékelő éves tiszti értekezletet tartott a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A Megyei Kormányhivatal dísztermében tartott ünnepségen részt vett Tóth Ibolya …
Az üzletek vasárnapi nyitva- illetve zárva tartásával kapcsolatban a mai napig megoszlanak a vélemények. Többféle felmérést is végeztek különböző közvélemény-kutató cégek és ahogy az lenni …
Közel három hónapon át, 2015. december 6-tól 2016. február 21-ig várta a látogatókat a Liszt-központ Munkácsy-termében nyílt kiállítás. Az egyéni vendégek mellett több, mint 430 …
Ősszel találkozott hűség városában az önkormányzat képviselőivel a szombathelyi klub vezetősége és elvi megállapodás született a felek között a Káposztás utcai pálya használatáról. Így a tavaszi szezon …
A Soproni Rendőrkapitányság beosztottjai 2016. február 20-án 18 óra 35 perckor Sopron, Csatkai Endre úton igazoltattak egy Volkswagen típusú személygépkocsit és utasait. A járműben tartózkodók …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.