A Nemzeti Ünnep szónoklatainak margójára
Jellemzően minden nemzeti ünnepi rendezvénynek van egy vezérszónoka, aki manapság egy hatalmon lévő politikus személyében testesül meg, aki a közpénzből megvalósított színpadi körítés emelvényéről szól …
Jellemzően minden nemzeti ünnepi rendezvénynek van egy vezérszónoka, aki manapság egy hatalmon lévő politikus személyében testesül meg, aki a közpénzből megvalósított színpadi körítés emelvényéről szól …
Legyen béke, szabadság és egyetértés – így mondták 1848-ban a márciusi ifjak -, és mindehhez ugyanarra a dologra van szükség: erőre – mondta Orbán Viktor …
Huszonkét kiskamaszt és öt anyukát fogad be az ukrán háborús helyzet időszakára a Líceum, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia és a SMAFC közössége. A gyerekek …
Igazán tartalmas és színvonalas ünnepséget tartottak Sopronban, megemlékezve az 1848-as forradalom és szabadságharc hősei előtt. A résztvevőket térzene köszöntötte a Petőfi téren, majd a Juventus …
Először játszottak a SMAFC színeiben a soproni röplabdás lányok, akik az edzőmérkőzéseken rögtön olyan tapasztalt csapatokkal kerültek szembe, mint az UTE, a Vasas és az …
Mintegy hétszáz négyzetméteren ég a hulladék egy szeméttelepen Csér külterületén. A tűzhöz a sárvári, a kapuvári, a szombathelyi hivatásos, a répcelaki önkormányzati és az iváni, …
Az 1848-49-es szabadságharc és forradalom városi ünnepsége március 15-én kedden délelőtt kerül megrendezésre a soproni Petőfi téren. Az ünnepi műsor előtt térzenére és a huszárok …
Sok szurkoló kísérte el a Sopron KC csapatát Körmendre, ahol azonban az első perceket leszámítva a 3. negyed közepéig túl sok örömre nem volt okuk. …
Az idei esztendőben is állami kitüntetésekkel, elismerésekkel jutalmazták hazánk azon kiválóságait, akik területükön igazán kimagaslót, maradandót nyújtottak. Örömteli, hogy az idén két érintettje is van …
A Magyar Sajtó Napja alkalmából Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata köszöntötte a helyi média munkatársait. Idén, ezt a 2019-ben újraélesztett soproni hagyományt nem március 15.-én, …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS