Nyílt napot tartott a Superior Team Sopron
Szombaton Szezonnyitó Nyílt Napot tartott a soproni kerékpáros csapat. Fókuszban az új technikai bringapark volt, melyet idén tavasszal hoztak létre az egyesület tagjai, nem kevés …
Szombaton Szezonnyitó Nyílt Napot tartott a soproni kerékpáros csapat. Fókuszban az új technikai bringapark volt, melyet idén tavasszal hoztak létre az egyesület tagjai, nem kevés …
Átadták a „Csárda” Természetvédelmi Központot március 17-én csütörtök délelőtt. Balf és Fertőrákos között az egykori fertői Halászcsárda épülete hosszú évekig gondozatlanul bújt meg az út …
A címvédő Sopron Basket otthon 88-50-re legyőzte az Atomerőmű KSC Szekszárd együttesét a női kosárlabda NB I alapszakaszának utolsó mérkőzésén. A házigazdák a szombati találkozó …
A legelején és a legvégén vezetett csupán, de hosszabbításos csatában nyerni tudott Sopronban a Kaposvár. Helyenként kifejezetten tetszetősen játszva a harmadik negyed közepén már 16 …
2022. március 23-tól visszaállítja az FFP2-es maszkok kötelező beltéri hordását az osztrák kormány. – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Johannes Rauch egészségügyi miniszter. Hozzátette, hogy a …
Kormányzati támogatásból új, 84 férőhelyes bölcsőde épül a Hillebrand utcában ( az Anger réti sporttelep mellet ) melynek alapkövét pénteken tették le Barcza Attila országgyűlési …
Egy átlagos bécsi háztartás számára az elmúlt időszak energiaár-emelkedései éves szinten 500 eurós pluszkiadást jelentenek. Ennek ellensúlyozására a bécsi városvezetés több mint 124 millió eurós …
A környezetvédelem fontossága az elmúlt évtizedben egyre növekedett, így nem meglepő tendencia a vállalatok szerepvállalása sem. Egyre több cég csatlakozik a “zöld kampányhoz” és változtatja …
Johann Sebastian Bach csodálatos, lélekemelő zenéjét a legszélesebb közönséghez eljuttató rendezvénysorozat a Bach Mindenkinek Fesztivál, hazánk legnagyobb komolyzenei fesztiválja. A 2022. március 19-én (szombaton) 16.30 …
A szövetségi kormány kedd délelőtti bejelentése szerint, március végével véget vetnek a korlátlan és ingyenes koronavírusra vonatkozó tesztelési lehetőségeknek. Áprilistól havonta már csak öt PCR- …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS