Sovány Endre bejelentette csapatának képviselőjelöltjeit!

Nem árulunk el nagy újdonságot azzal, hogy Sopronban is elstartolt a EP- illetve a helyhatósági választásokra a politikai kampány. Valljuk be, itt helyben igazából ez utóbbi kapja a nagyobb figyelmet, hiszen eddig hat jelölt is pályázik a szavazók voksaira azért, hogy megmérettesse magát és végül elnyerje a polgármesteri címet. A választókerületi jelöltek megnevezése illetve bemutatása viszont még kicsit akadozik a Fidesz-KDNP pártszövetségen kívül – akik már a rajtnál megtették ezt – azonban üde színfolt, hogy Sovány Endre független, civil polgármesterjelölt is bejelentette hétfőn este a közösségi oldalán a csapatát. Több ismerős név is felbukkant a listán, így mondhatni nem teljesen szűz a csapat a politikai páston, tehát azt nem lehet mondani, hogy a kampányrutin nincs meg náluk. 

 

forrás: 24′-es civil faktor – Sopron facebook

 

 

BEJELENTÉS!
A független civilek és szövetséges szervezeteik, a következő képviselőjelölteket indítják az adott körzetekben:
  1. Pál Csaba
  2. Nagy Zsuzsanna
  3. Németh Ferenc
  4. Zsákai Zoltán Gábor
  5. Pusker Tamás
  6. Sovány Endre
  7. Marton Jánosné
  8. Kónyi-Kiss Gáborné dr.
  9. Németh Imre
  10. Major Gyula
  11. Supka-Kovácsné Holzhofer Tünde
  12. Orbán Zsuzsanna Judit
Polgármester jelölt: Sovány Endre
Jelenlegi támogató közösségeink:
Momentum Mozgalom
Szegfű Baráti Kör
Mindenki Magyarországa Mozgalom
Esély Közösség Mozgalom
Kossuth Kör
Továbbra is nyitottak vagyunk a jó szándékkal és tenni akarással érkezők felé! Továbbá, várjuk mindazon szervezetek támogató nyilatkozatait is, amelyeknek fontos Sopronnak és a környékének a sorsa, valamint a minél szélesebb körű összefogás annak érdekében, hogy végre @mindenkinek lehessen beleszólása a saját életébe, lakóövezete fejlődésébe, gyermekei jövőjébe.
Jelöltjeink bemutatkozását, hamarosan láthatjátok!
ÉRTETEK, VELETEK, EGYÜTT!
Köszönöm!
Sovány Endre
A Nemzeti Választási Iroda nyilvántartása szerint az egyéni választókerületi jelöltek jelölő szervezete a Momentum.