Az MSZP Sopronban Jakál Adriennt támogatja polgármesterjelöltjént

Az MSZP Sopronban Jakál Adriennt, Hajdúszoboszlón Dede Tamást, Kalocsán pedig Dr. Magóné Tóth Gyöngyi Máriát támogatja polgármesterjelöltjént – közölte szerkesztőségünkkel a párt sajtóosztálya.

Az MSZP betartja a Demokratikus Koalícióval és a Párbeszéd-Zöldekkel kötött politikai megállapodásokat. Ennek értelmében Sopronban Jakál Adrienn önkormányzati képviselőt, a Párbeszéd-Zöldek elnökségi tagját támogatja az önkormányzati választáson a városvezetői pozícióért vívott küzdelemben. Hajdúszoboszlón Dede Tamást, Kalocsán pedig Dr. Magóné Tóth Gyöngyi Máriát támogatjuk polgármesterjelöltjént. Ezeken a településeken az MSZP nem tervezte saját párttag jelölt indítását, így a szociáldemokrata-zöld szövetség felépítésének keretében a fenti településeken a nevezett politikusokat támogatjuk a három pártot érintő megállapodások keretében.

Kapcsolódó:

Sovány Endre is megméretteti magát a polgármesteri címért!

Jakál Adrienn lesz a Párbeszéd és a DK soproni polgármesterjelöltje