Már csak az utolsó simítások vannak vissza a 8645. számú, Sopron és Harka összekötő út felújítása során, hiszen immáron új aszfaltburkolaton közlekedhetnek az utat használó járművek. Ezzel egy újabb …
Néhány évvel ezelőtt nagyszabású beruházásba kezdett a soproni városvezetés, és a jó hír az, hogy 2020-ban is folytatódnak a városi útfelújítások. Mutatjuk azokat az utcákat, …
A 8518-as úton Fertőboz és Hidegség között végeztek el felújítást a Magyar falu program keretében, erről Barcza Attila országgyűlési képviselő és az érintett települési polgármesterek …
Sopron megyei jogú város úthálózatának fejlesztése ütemesen halad előre, ennek keretében nemrégiben a Virágvölgyi út felújítása kezdődött meg. Az útépítés miatt szükségessé vált a körforgalom …
A Strabag Általános Építő Kft. értesíti a lakosságot, hogy a Sopronban a Tómalom utcában aszfaltozási munkálatokat fog végezni 2020. április 21 és 22-én ( kedden …
Szemmel láthatóan útépítési munkákba kezdtek a Virágvölgy városrész megközelítésére szolgáló úton, az önkormányzati fenntartású úton a kivitelezés szakaszában tartanak annak érdekében, hogy az út a …
A 84-es számú Balatonederics – Sárvár – Sopron főútvonal, vagy jobban monda a Bécs-Balaton tengely főközlekedési útvonala is megújuláson megy keresztül a következő időszakban. Az elmúlt napokban …
Márciusban kezdődtek meg a munkálatok a 8518. jelű Fertő-parti úton, Sopron és Sopron-Balf településrész között újul meg az útpálya, több mint hat kilométeren. A 2018-ban …
A beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében, hazai forrásból kezdődhetett meg a Harkát Sopronnal összekötő út fejlesztése. Az úgynevezett 8645. jelű út Sopron belterületi szakaszától, …
Újabb két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Program keretében: tízmilliárd forint értékben lehet pályázni út-, híd- és járdaépítésre, illetve -felújításra – jelentette …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.