Újra lakossági fórumot tartanak a Fertő part fejlesztésének jövőjéről
A Sopronban és a környékén élők számára régóta az egyik legégetőbb kérdés a Fertő tó jövője, hiszen az egyetlen magyarországi partszakasz fejlesztése már egy ideje …
A Sopronban és a környékén élők számára régóta az egyik legégetőbb kérdés a Fertő tó jövője, hiszen az egyetlen magyarországi partszakasz fejlesztése már egy ideje …
A nap hírei közt szerepelt a Kúria azon ítélete is, mely szerint a beruházónak kell bizonyítania, hogy a tevékenysége nem jár természetkárosítással. A Greenpace-t korábban …
Folyamatban van a Fertő tó partjának fejlesztése, a teljes beruházás megvalósítása előtt a következő három hónapban megteremtik azokat a feltételeket, amelyek révén a part egy …
„A kormány – 10 milliárd forint közpénz teljesen felesleges elégetése után – rájött arra, amit a helyi civilek, nemzetközi környezetvédelmi szervezetek és a zöld pártok …
A lényeget azonban még nem árulta el az építési és közlekedési miniszter, aki közösségi oldalán egy fényképes bejegyzéssel utal arra, hogy a Fertő tavi víziteleppel …
A Párbeszéd szerint mára egyértelművé vált, hogy nemcsak vízutánpótlás nincs, de pénz sincs a Fertő tó mellé tervezett beruházás befejezésére, ezért írásbeli kérdésekkel fordultak a …
Lázár János építési és beruházási miniszter a Fertő tavi vízitelepnél tett látogatást szeptember 29-én csütörtökön, és a helyszínen tekintette át a terveket Kárpáti Bélával, a …
Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere tette közzé Lázár János Építési és beruházási miniszter azon levelét, amelyben megerősíti, hogy a magyar kormány továbbra …
Újabb turisztikai fejlesztések valósultak meg a Sopron –Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. koordinálásában. Az „Aktív turisztikai fejlesztések a Sopron-Fertő Turisztikai Térségben” elnevezésű, GINOP-7.1.9-17-2020-00042 azonosítószámú projekt …
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a Lővérek és Balf különböző közösségi pontjain végzett fejlesztési munkákat turisztikai fejlesztési pályázat keretében. A városrészeken átívelő beruházás keretében november …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS