A Geum Építésziroda és a Hetedik Műterem gondozásában elkészített és lakossági fórumon is bemutatott látványtervek tartalmaztak arra a sokakat foglalkoztató kérdésre is választ, hogy mégis …
Hétfő késődélután lakossági fórumra várta az érdeklődőket Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, abból a célból, hogy megtekinthesse és véleményezhesse a polgárság az elmúlt napokban a …
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata lakossági fórumot tart a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ Széchenyi-termében, 2017. március 6-án, hétfőn 17.00 órás kezdettel. A fórum …
Hétfőn délután szépen megtelt a városháza nagyterme, ahol a közeljövőben megvalósuló projektek terveit mutatták be a Városfejlesztési Tanács ülésén, ahol munkatársunk is részt vett mint …
Sopron képviselő-testülete a protokoll szerint lemondott. Ez a testület azonban az új választás befejezéséig hivatalában marad és akkor az új városvezetőség veszi majd át a …
Szombaton kora délután tartották az esemény ünnepélyes megnyitóját. A megnyitót követően a reformációi kamion a Széchenyi téren 18 óráig várja az érdeklődőket, illetve vasárnap 13 …
A Németországi Protestáns Egyház projektje keretében pénteken érkezett meg Sopronba a reformáció 500. évfordulóját népszerűsítő kamion. A szerelvény Európának a reformáció szempontjából fontos városait járja …
Pár fotót válogattunk a soproni éjszakából. Közel sem úgy, ahogyan első olvasatra tűnik, ezek a fotók lehetőleg könnyen beazonosítható és felismerhető soproni helyeket, építményeket mutatnak, …
A Nyugat-magyarországi Egyetem az 1956-os forradalom és szabadságharc a 60-ik évfordulóján többnapos programsorozattal tisztelgett a hősök tettei előtt. Az emlékünnepségek 2016.10.21-én kezdődtek a GYIK Rendezvényházban, …
A 150 esztendős soproni gázszolgáltatás megindítását ünnepelték a GDF SUEZ Csoport a soproni Polgármesteri Hivatallal közösen 2016. október 20-án. A kőszén alapú városi gázgyártást Flandorffer Ignác indította el …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.