Indul a távfűtés Sopronban!
A Sopron Holding Zrt. Távhő Divíziója tájékoztatja Tisztelt Fogyasztóit, hogy a napi középhőmérséklet csökkenésére való tekintettel megkezdték a fűtést szolgáltatási területükön. A közleményben kitérnek …
A Sopron Holding Zrt. Távhő Divíziója tájékoztatja Tisztelt Fogyasztóit, hogy a napi középhőmérséklet csökkenésére való tekintettel megkezdték a fűtést szolgáltatási területükön. A közleményben kitérnek …
Az idei nyáron is megtartotta szokásos ülését a Megyei Jogú Városok Szövetsége, ahonnan egy prezentációból kiragadott kép kapcsán érdeklődtünk utána a hazai közútfejlesztés távlati elképzeléseinek. Vajon …
Napról-napra közelebb ér Sopronhoz az M85-ös autóút megvalósítása, mely a megyei jogú városok közt egyik utolsókén ugyan, de bekapcsolja a települést a gyorsforgalmi hálózatba. Egyúttal …
A Sopron Basket pályázhat a női kosárlabda Euroliga átszervezett idényében az egyik csoport küzdelmeinek a megrendezésére. A nemzetközi szövetség (FIBA) csütörtökön közölte, hogy a koronavírus-járvány …
Az igazgatási szünet utáni első rendes közgyűlési tanácskozásra kerül sor szeptember 24-én 14 órától a soproni városháza nagytermében. A választott önkormányzati képviselők, vagyis a városatyák és városanyák …
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. szeptember 6-án arról, hogy Sopronban megtámadtak két férfit, és ennek során az elkövetők egy autóból lövést adtak le. Az összehangolt …
Jelentős fejlesztések zárultak le az elmúlt hetekben a Hotel Sopronban. A GYSEV Zrt.-hez tartozó szállodában új konferenciatermet alakítottak ki, megújították a kültéri medencét, létrehoztak egy …
Igazán rangos megmérettetés előtt áll Kránitz Roland, Sopron egyik ismert és elismert természetfotósa. Az igazán sokoldalú fotós ‘O Sole Mio’ című képe ezúttal a Comedy Wildlife Photography …
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2020. szeptember 14-e és 20-a között Figyelem az útra elnevezéssel hirdetett fokozott ellenőrzést, amihez a magyar rendőrség is csatlakozik. Az akció …
Nem csak szombaton és vasárnap, de már péntek este is élttel telnek meg Sopron közösségi terei, hiszen számtalan programmal készülnek a rendezők. A színes, színvonalas …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS