Sopront a legszebb 30 európai település közé választották
Mi akik itt élünk tudjuk, hogy ez nem véletlen, de vannak olyan helyek a világban, ahol még bizony nem hallottak városunkról. Most azonban olyan távoli …
Mi akik itt élünk tudjuk, hogy ez nem véletlen, de vannak olyan helyek a világban, ahol még bizony nem hallottak városunkról. Most azonban olyan távoli …
A Sopron Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft. idén is részt vesz Ausztria legnagyobb turisztikai kiállításán. A kiállításon két csarnokban kaptak helyet a kiállítók. Az egyikben …
A Szent Domonkos által alapított rendet 1216. december 22-én kelt bullájával erősítette meg III. Honóriusz pápa. Megalakulásának 800 éves évfordulóját a rend jubileumi évvel ünnepli, …
„Január van, de ahhoz képest csodásan meleg idő. Több sem kellett, ahhoz, hogy kihasználva ezt a ritka alkalmat szétnézzünk egy kicsit a csodás burgenlandi vidéken.” …
Sopron Önkormányzatának képviselőtestülete 2014. áprilisi közgyűlésén többek közt a városi térfigyelő kamerarendszer bővítésérnek megpályáztatásáról döntött. Az előterjesztésben olvasható, hogy a 2008 óta működő (és 2012-ben egyszer már …
Személyi sérüléses közlekedési baleset történt 2016. január 8-án 11 óra 3 perckor Sopron belterületén. A baleset helyszíni adatai alapján egy 43 éves siófoki lakos kerékpárjával …
No persze leginkább csak azok, akik idejében abbahagyták a szilveszterezést, a többieknek ez a mesés újévi meglepetés még lefekvés előtt megadatott. Az előjelzések szerint Sopron környékén …
Négy adventvasárnap, négy város. A négyből egyik Sopron természetesen. További háromnak a környező városok színes-színvonalas adventi programjait választottuk, ezek a városok pedig Szombathely, Győr és …
A Lions Klub Sopron kezdeményezésére, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával egy a vakok és gyengénlátók tájékozódását segítő három dimenziós városmakett avattak a megújult Várkerületen, …
Eilat és Sopron 10 éves testvérvárosi szerződésének ünnepélyes megerősítésére került sor szombaton a soproni városházán. Az erről szóló dokumentumot a két város polgármestere látta el …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS