A felújítás után egész pofás lett az Ágfalvi út
Összességében talán kijelenthető, hogy elkészült az a projekt, ami Sopronban a Bánfalvi út – Kertvárosi út közötti belterületi szakasz felújítását jelentette. A kivitelezés költségeihez az …
Összességében talán kijelenthető, hogy elkészült az a projekt, ami Sopronban a Bánfalvi út – Kertvárosi út közötti belterületi szakasz felújítását jelentette. A kivitelezés költségeihez az …
Mintegy másfél kilométer hosszan korszerűsítik a soproni Ágfalvi utat, nem csak a burkolat kap új aszfaltréteget, de a kiemelt szegélyeket is cserélik és a csapadékelvezető …
Mostantól még gyorsabban és hatékonyabban tájékozódhatnak az úton lévők a közlekedési eseményekről az Útinform teljesen megújult weboldalán. A nap 0-24 órájában folyamatosan frissülő, közlekedési információkat …
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében szerda éjféltől csütörtök délelőttig több milliméternyi ónos eső hullhat. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. …
Nemsokára teljesen elkészül a 8518-as összekötő út felújított szakasza, mely nagyjából a Balfi úti körforgalomtól Sopron-Balf középső kereszteződéséig vezet. Összesen több mint 6 kilométeren újult …
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. csak idén, öt hónap alatt mintegy 631 millió forintot költött a kezelésében lévő közutak mentén és pihenőhelyeken összegyűjtött hulladék elszállítására …
Újabb kampányt indít a Magyar Közút Nonprofit Zrt. „Figyelj a közutasokra!” felszólítással. A közlekedők az M1-es, az M3-as, az M30-as és az M7-es autópályák, továbbá …
Már csak az utolsó simítások vannak vissza a 8645. számú, Sopron és Harka összekötő út felújítása során, hiszen immáron új aszfaltburkolaton közlekedhetnek az utat használó járművek. Ezzel egy újabb …
Az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztást adott ki az ország jelentős részére intenzív havazás és helyenként hófúvás veszélye miatt. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. így a …
Copyright © 2024 | cyberpress.hu | RSS