Június 27-én nyit az új Lővér Uszoda, belépőjegyek a tavalyi árakon!
Az ajtókra kihelyezett tájékoztatók szerint június 27-én, vasárnap vehetik birtoka először a látogatók az új soproni városi fürdőt, mely a közönségszavazás alapján a Lővér Uszoda …
Az ajtókra kihelyezett tájékoztatók szerint június 27-én, vasárnap vehetik birtoka először a látogatók az új soproni városi fürdőt, mely a közönségszavazás alapján a Lővér Uszoda …
Új lehetőséget kap a Lővér Körút elhagyatott ingatlankomplexuma: a magyar kormány Modern Városok Programjának soproni beruházásai új lendületet vesznek, hiszen ennek az alprogramja, a Lővérek …
A Modern Város Program megállapodásának részeként, több más fejlesztési lehetőség mellett kormányzati forrásból új uszoda építése zajlik Sopronban. Első körben a régi strandmedence elbontása vált szükségessé, …
Nem árulunk el nagy újdonságot azzal – hiszen már többször is írtunk róla, például itt – hogy a Modern Városok Program keretein belül egy új …
A kivitelező West Hungária Bau közölt látványtervet az ideiglenesen fedett kültéri medencéről, melyet a fő épület átépítése, fejlesztése alatt fognak használni az úszók. Ahogyan az …
Ha kerékpáros fejlesztésről szóló tudósítást látunk, érdemes egy kicsit szkeptikusan kezelni azokat. Tegyük hozzá rögtön az elején, hogy nem mindenhol annyiban merül ki a probléma, …
A Modern Városok Program Sopront érintő fejlesztéseinek egyik kiemelt pontja a Lőver program, amelynek egyik elemeként megépült és hivatalosan is átadásra került a Lőver kerékpárút. …
A Modern Város Program részeként megkezdődött a strandmedence átépítése. A régi, leromlott állapotú medence helyett egy új épül, amely átalakításához tartozik az is, hogy az …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS