Tervpályázatot írtak ki Sopron új multifunkcionális rendezvényközpontjára

Az egykori Hotel Maroni épületét 2018-ban szerezte vissza az állam, azóta biztonsági szolgálat és ideiglenes kerítés tartja távol az illetékteleneket / Fotó: cyberpress.hu

Új lehetőséget kap a Lővér Körút elhagyatott ingatlankomplexuma: a magyar kormány Modern Városok Programjának soproni beruházásai új lendületet vesznek, hiszen ennek az alprogramja, a Lővérek Program keretében megvalósuló nemzetközi konferencia központ beruházás eredményeképp a korábbi Maroni Hotel épületegyüttesének egyes részeinek bontásával mintegy 700 fő befogadására alkalmas multifunkcionális létesítményt alakítanak ki, melyhez kiszolgáló épületek is tartozni fognak.

Megnyugvást hozhat a lokálpatrióta soproni polgárok szívében a hír, miszerint rendeződni látszik a az egykori Hotel Maroni területének sorsa. A Lővér körút nagy múltú szállodáját 2004-ben adta el az állami tulajdon kezelésével megbízott vagyonkezelő, azonban a tulajdonváltás az idő távlatából nem bizonyult jó üzletnek. Az ingatlantulajdonos cég később fizetésképtelenné vált, a 180 szobás hotel ügyét felszámolóbiztos vette kézbe.

Korábban nettó 1,2, majd bruttó 1 milliárd forintos vételáron remélték az új tulajdonos érkezését, ám az évek múlásával a Hotel Maroni épületegyütteseinek állaga jelentősen leromlott. A nyílászárókat feltörték, a berendezési tárgyak egy részét ellopták vagy egyszerűen tönkre tették. Kalandorok, vandálok és fedél nélküliek szabadon juthattak be az ingatlan területére, így ma már sokkal inkább hasonlít egy elhagyatott, düledező romnak, mint patinás szállodának.

Története ennél fényesebben kezdődött, az 1930-as években Lővér Szálló néven nyitotta meg kapuit, majd a szocializmus alatt szakszervezeti (SZOT) üdülőként vonult be a köztudatba. A 2005-ben bezárt hotelt 2018-ban sikerült újra állami kézbe venni. Sopron városa a magyar kormánnyal karöltve dolgozott ki új funkciót a létesítménynek, melyre a Modern Városok Program keretében biztosítanak fejlesztési forrást.

Az értékes Lővér körúti ingatlan jó ideje szégyenfoltja a városnak, azonban ez az állapot most végérvényesen megszűnik.

A projekt gondozásával megbízott Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. kettőt lépett egyszerre a megvalósítás útján. Egyfelől megbízást adtak a terület rehabilitációjára, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy az új beruházás meg tudjon valósulni. A területrendezés magában foglalja a bontási és azbeszt mentesítési munkák elvégzését, valamint az előkészítést.

A közbeszerzési felhívásban rögzítettek szerint 12.182 m3-t anyagot kell elbontani, valamint  1845 m2 azbeszt tartalmú síkpala (összesen 44.254 kg) és további 500 kg azbeszt tartalmú tömítés és zsinórok bontandók. Ezek ártalmatlanítása nem csak a megrendelő részéről, hanem jogszabályban rögzítve is előírás. A bontási hulladékot megfelelő hulladékkezelőhöz illetve veszélyes hulladék mentesítőhöz kell elszállítania a vállalkozónak. Mindezt a munkaterület átadását követő száznyolcvan napon belül teljesíteni kell a szerződéstervezet szerint. Az ajánlattételi határidő 2021. április 13-án zárult le, jelenleg bírálati szakaszban van azok kiértékelése.

Sokkal hangsúlyosabb azonban, hogy ezzel párhuzamosan megindult a Sopron Multifunkcionális Konferenciaközpont elnevezésű új létesítmény nyílt tervpályázati kiírása. A Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. által kiírt tenderen nem csak magyar tervezők, hanem az Európai Unió bármely tagállamában letelepedett külföldi állampolgárok is részt vehetnek, feltéve ha az eredményhirdetésig hazai tervezési jogosultságot szereznek, vagy partnerként ilyen tervezőirodát vonnak be, mely a magyar építésügyi jogszabályokhoz való megfelelés érdekében magától értetődő.

A grandiózus elképzeléseket a magyar állam megbízásából eljáró szervezet úgy írja le, hogy az ingatlanokon egy a XXI. századi követelményeknek mindenben megfelelő kongresszusi és rendezvényközpontot megvalósítása és a városképbe illeszkedő épület tervkoncepciójának és tervezőjének kiválasztása a cél.

Még véletlenül sem az olcsó húsnak híg a leve elv mentén teljesül a pályáztatás, hiszen öt kiemelt szakmai szempontot határoztak meg a koncepciók rangsorolására:

  1. telepítés, környezetbe való illesztés
  2. építészeti megjelenés, egyedi építészeti megoldások alkalmazása
  3. tervezési programnak való megfelelés
  4. funkcionális kialakítás megoldásai
  5. gazdaságos üzemeltetés, energiatudatos építészeti és műszaki megoldások alkalmazás

A tervpályázat adatlapján azt írják, a fejlesztéssel érintett helyszín és környezete kiemelt természeti értékekkel rendelkezik, védelem és oltalom alatt álló állatok élettere, erdős-dombos-ligetes kialakítású. A fejlesztés célja, hogy ezeket az értékeket megtartsa, az épület szerves része lehessen a környezetének.

Az összeállítás fotói 2016-ban készültek / Forrás: Urbex Sopron Facebook-oldala

A tervezési program meghatározása szerint a volt Hotel Maroni épülettömbjét – műszaki állapota, korszerűtlensége miatt – elbontásra javasolják. A jó állapotban lévő fák megőrzése viszont cél, melyek jelentős része a régi korok emlékét őrzi.

Az építtetői igényeknek megfelelően 700 fő befogadására alkalmas multifunkcionális központ létrehozását tervezik,

„mely alkalmas különböző helyigényű hazai és nemzetközi konferenciák (szekciótermek) megtartására, kiállítások (erdészeti, faipari, fogászati stb), valamint helyi és nemzetközi kulturális rendezvények (koncert, bál, gála, rendezvény, előadás stb) fogadására.

A fenti terek kiszolgáló helyiségein túl feladat egy 50-60 fő befogadóképességű étterem kialakítása is szükséges kiszolgáló helyiségekkel –, mely az épület nyitvatartásától függetlenül működtethető és külső terasszal is rendelkezik a Lőver körút irányába, valamint rendelkezik egy megfelelő előkészítő helyiséggel, melyből a konferenciaközpontban tartandó rendezvények catering szolgáltatása is megoldható, biztosítható.

A Lánzsér utca menti, különálló épület (volt munkásszálló) megtartása/hasznosítása a tervezési feladat része, mely funkcionális kapcsolódhat a konferenciaközponthoz, de akár önállóan, a konferenciaközponttól függetlenül is működtethető, pl.: irodaházként, cél egy olyan funkció telepítése, mely a hasznosítás/bérbeadás során a konferenciaközpont üzemeltetési költéségét csökkenti, vagyis a komplexum gazdaságos fenntarthatóságát elősegíti .”

A tervezőknek figyelemmel kell lenniük a telek adottságaira, a Lővérek és a szomszédos ingatlanok jellegére, úgy, hogy az épületek a kor elvárásainak megfelelve tükrözzék funkciójukat, de illeszkedjenek a városrész építészeti arculatához is. Az építtetők elvárják az üzemeltetés gazdaságosságát biztosító alternatív energiaforrások, intelligens rendszerek alkalmazását, valamint a központ akusztikai minőségének biztosítását.

Az is előírás, hogy a parkolóhelyek jelentős részét a földfelszín alatt helyezzék el.

A meglévő és jó állapotú növényállomány megtartása mellett kell az új épületet elhelyezni. A kert és annak hasznosítását bele kell illeszteni a tervbe. A kivitelezésre előirányzott összege a tájékoztató szerint nettó nyolc milliárd forint, melyet kiemelten figyelembe kell venniük a tervezőknek.

Az építtetőknek különféle helyszínrajzokat, alaprajzokat, hosszmetszetet és látványterveket kell benyújtaniuk, a műszaki leírást legfeljebb 10 oldalban kérik összefoglalni és csatolni kell tervezői költségbecslést is a főbb tételekre bontva.

A tervkoncepciók bíráló bizottságában meghatározó köztisztviselők, elismert szakemberek vesznek részt. A Miniszterelnökség részéről Füleky Zsolt helyettes államtitkár, Deák Krisztina főosztályvezető, Szij Zoltán osztályvezető, a Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara részéről Kuslits Tibor képviselteti magát, valamint részt vesz a munkában Németh Gergely, Sopron Megyei Jogú Város főépítésze, Dr. Veöreös András a Soproni Városszépítő Egyesület Winkler Oszkár Építészeti Szakbizottságának nevében, végül, de nem utolsósorban Kárpáti Béla Imre vezérigazgató a kiíró szervezet nevében.

A pályaművek díjazására és megvételére tíz millió forintot ajánlottak fel, amelyből a javadalmazás legmagasabb összege kettő, a legkisebb összege egy millió forint lehet. Az online benyújtható pályaműveket 2021. július 1-e délelőtt 11 óráig várják. A huszonkét napos bírálati szakasz után 2021. augusztus 15-én tervezik közzétenni az eredményeket.

Nagy tervek elébe néz a Lővér körúti ingatlan: az irányvonal, vagyis az elképzelés adott, melyhez az ingatlanterület és a pénzügyi fedezet is biztosított. A látványos megújulást pedig széleskörű szakmai munka előzi meg, így minden bizonnyal hallunk még a tervpályázat eredményéről és a jövőbeli munkákról.

Az egykori Hotel Maroni épülete szinte alig látszik ki a gondozatlan kert mögül 2020. áprilisi felvételünkön / Fotó: cyberpress.hu

 

 

 

A további tervezett soproni beruházásokat ez a cikk foglalja össze.

A Modern Városok Program eredményeiről ide kattintva írunk.