Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a Jereván lakótelep városrész kerékpáros-barát közlekedésének fejlesztését tűzte ki célul. Ennek érdekében olyan kerékpáros úthálózat jön létre, mely csatlakozik a …
A rendőrök országszerte segítik a biztonságos közlekedést a közutakon, illetve a temetők környékén valamint a polgárőrökkel közös járőrszolgálatot látnak el a jogsértések megelőzése érdekében. A …
Választási kampány ide vagy oda, önkormányzatunk a csütörtöki közgyűlésen – az egyéb fontos napirendi pontok között – elfogadta, hogy újabb fizetős parkolózónákat jelöl ki Sopronban. …
A szomszédos Ausztriában október 26-án nemzeti ünnepet tartanak ami munkaszüneti napot jelent náluk, nálunk ez az esemény pedig a korábbi tapasztalatok szerint amolyan flashmob jellegű …
Ősszel a közlekedési balesetek bekövetkezésében jellemzően szerepet játszik, hogy a járművezetők nem az időjárási-, látási-, és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. A járművezetőknek időszerű az őszi …
A ködös időben történő közlekedés nagyobb odafigyelést igényel, a legrosszabb vezetési körülmények egyike. A köd különösen a lakott területen kívüli útszakaszokon lehet veszélyes, ahol a páraréteg …
Megkezdte működését az osztrák főváros mobilitási laborja, a Thinkport VIENNA. A kizárólag áruszállításra és logisztikára fókuszáló innovációs műhely megnyitóján a tom-tom fantázianevű elektromos könnyűgépjármű is …
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a közlekedési balesetek megelőzése érdekében preventív célú ellenőrzést tartott a 84-es számú főúton. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságok Közlekedésrendészeti Osztálya – a …
A kivitelező STRABAG Általános Építő Kft. ezúton is tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a Sopron, Ipar körút burkolatjavítási munkáihoz kapcsolódó aszfaltozási munkák 2017. október 18-án, szerdán …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.