Gyalogosátkelőhelyen ütött el egy gépjármű vezetője egy idős férfit Sopronban
Sopron belterületén közlekedett egy 39 éves felsőtárkányi sofőr a Mező utca felől, a Lackner Kristóf úton lévő körforgalmú kereszteződés felé 2017. november 17-én 20 óra …
Sopron belterületén közlekedett egy 39 éves felsőtárkányi sofőr a Mező utca felől, a Lackner Kristóf úton lévő körforgalmú kereszteződés felé 2017. november 17-én 20 óra …
Egy októberi izlandi videó adta az alapötletet Ausztriában annak a kísérleti jelleggel felfestett 3 dimenziós gyalogátkelő felfestésnek, amely a napokban valósult meg Linz-ben. – számol …
Az enyhe novemberi időjárástól függetlenül a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a hónap 10. napjától kezdődően az ország teljes területén, így Győr-Moson-Sopron megyében is téli üzemmódra …
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a Jereván lakótelep városrész kerékpáros-barát közlekedésének fejlesztését tűzte ki célul. Ennek érdekében olyan kerékpáros úthálózat jön létre, mely csatlakozik a …
A rendőrök országszerte segítik a biztonságos közlekedést a közutakon, illetve a temetők környékén valamint a polgárőrökkel közös járőrszolgálatot látnak el a jogsértések megelőzése érdekében. A …
Választási kampány ide vagy oda, önkormányzatunk a csütörtöki közgyűlésen – az egyéb fontos napirendi pontok között – elfogadta, hogy újabb fizetős parkolózónákat jelöl ki Sopronban. …
A szomszédos Ausztriában október 26-án nemzeti ünnepet tartanak ami munkaszüneti napot jelent náluk, nálunk ez az esemény pedig a korábbi tapasztalatok szerint amolyan flashmob jellegű …
Ősszel a közlekedési balesetek bekövetkezésében jellemzően szerepet játszik, hogy a járművezetők nem az időjárási-, látási-, és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. A járművezetőknek időszerű az őszi …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS