Újra lakossági fórumot tartanak a Fertő part fejlesztésének jövőjéről
A Sopronban és a környékén élők számára régóta az egyik legégetőbb kérdés a Fertő tó jövője, hiszen az egyetlen magyarországi partszakasz fejlesztése már egy ideje …
A Sopronban és a környékén élők számára régóta az egyik legégetőbb kérdés a Fertő tó jövője, hiszen az egyetlen magyarországi partszakasz fejlesztése már egy ideje …
Az elmúlt fél évben lezárult a Fertő tavi fejlesztés társadalmi egyeztetése, amelynek eredményeként megszületett egy, a helyi közösségek véleményére épülő fejlesztési koncepció – közölte dr. …
Mérföldkőhöz érkezett a Fertő tavi beruházás, átadták az első elkészült fejlesztési részt, az északi kikötőt. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában megvalósult kikötő átadásán Ágh …
Dr. Barcza Attila a Fertő-part fejlesztéséért felelős miniszeri biztos valamint Sopron és térségének országgyűlési képviselője örömmel számolt be arról, hogy napokon belül ismét látogatható a …
Ragyogó napsütésben örökítettük meg a Fertő-tavi vízitelep környezetét egy szép októberi napon, legalábbis azt, ami jelenleg mindenki számára hozzáférhető módon látható. Jóideje lakat alatt van …
A belengetett ígéretnek megfelelően a Fertő tó partjáról jelentkezett videóüzenettel Farkas Ciprián polgármester és Lázár János építési és közlekedési miniszter, hogy három pontban összegezzék a …
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósítja meg Győr-Moson-Sopron vármegyében a TOP-1.3.1-16-GM1-2021-00002 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Győr-Moson-Sopron megyében III.” című …
Bár sokan nem tudják, de nemcsak Budapesten jár a HÉV. Gyorsabb, kényelmesebb, biztonságosabb és utasbarátabb lett Magyarország egyetlen megmaradt fővárostól távoli helyiérdekű vasútvonala, a Fertővidéki …
Az embernek nem az egyik kedvenc foglalatossága munkaterületeken bóklászni, főleg nem az, ha igazából az adott projekt még nem tart az igazán látványosabb kivitelezési szakaszban, …
A Modern Városok Program keretében megvalósuló Fertő Part fejlesztéséről szóló installációt helyezett ki a fejlesztő cég Sopronban a Várkerületre, egész pontosan a Mária szobor melletti …
Copyright © 2026 | cyberpress.hu | RSS