Sopron 7,4 milliárdot kaphat fenntartható városfejlesztésre

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala / Fotó: cyberpress.hu arhcívum

November végén, rövidnek várható tíz napirendi pontos közgyűlést tart Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselőtestülete. A csütörtökön 14 órakor kezdődő ülésre többnyire adminisztratív jellegű döntések kerültek beterjesztésre, ebből szemeztünk.

Beszámolót kell elfogadnia a közgyűlésnek a Halász utcai tagóvoda egyik épületének tekintetében, ami a 2010-es állami ingatlantulajdon átadás egyik kötelezettsége még négy évig. A FORENO Kft-vel köttetett közszolgáltatási szerződés megújítására is sor kerülhet, ez a közhasznú munka folytonossága miatt indokolt. A három éves, határozott idejű szerződéshez éves 55 millió forintos támogatást ad az önkormányzat. A vállalat a feladatkörében meghatározott feladatok magas szintén történő ellátása érdekében három felső- és középfokú végzettségű, valamint 15 fő megfelelő képesítésű szakembert foglalkoztat, akikkel vállalja maximum 120 fő megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatását, átképzését – írja a szerződéstervezet.

Zárt ülés keretében dönthetnek a Központi Gyermekkonyha alapító okiratának módosításáról, valamint vezetői megbízatás meghosszabbításáról. A következő napirendi pontot tartalmazó előterjesztés szerint a Hátsókapu utcai 75 darabos Soproni Horváth József gyűjtemény az eddigi alapítványi kezelésből a Soproni Múzeumhoz kerülhet, a magántulajdonosok kezdeményezésére. Az önkormányzati folyószámla hitelkeret szerződésének meghosszabbításáról szintén zárt ülésen szavaznak.

A közgyűlésnek határozatot kell hoznia az új iparterület területeivel kapcsolatban is, mely az M85-ös út csomópontja közelében épülhet meg a közeljövőben. A határozati javaslatban kimondják, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás kizárólag a kormányrendeletben felsorolt területen valósítható meg, így ezen használati célra a település már beépítésre kijelölt területén belül nincs megfelelő terület.

Szintén a fontosabbnak ítélhető napirendek közé tartozik a Fenntartható Városfejlesztési Stratégia elkészítéséhez kapcsolódó is. Ez a dokumentum lesz az alapja a 2021-2027-es pénzügyi ciklus fejlesztési céljainak, elkülönülve a (2014-2020-as) Integrált Városfejlesztési Stratégiától. Az új uniós költségvetési időszak forrásfelhasználásának feltételeként elkészülő stratégiai dokumentumot szervezetek és intézmények együttműködésével állítják össze. A stratégiaalkotás megindításához szükséges az közgyűlés jóváhagyó határozata, melyet november 25-én mondhatnak ki.

A TOP Plusz pályázati programon belül fenntartható városfejlesztésre Sopron város részére 7,4 milliárd forint várható a kormányzattól, ezeket a stratégiában meghatározottot fejlesztései tervek megvalósítására pályáztathatják meg. Mint korábban a megjelent jogszabályra hivatkozva megírtuk, Győr-Moson-Sopron megye teljes egésze a következő hét évben 64 milliárd fejlesztési forrásból gazdálkodhat.

Sopron Megyei Jogú Város is szerepel a fenntartható városfejlesztésbe bevontak körébe, a TOP Plusz programban 7,415 milliárd forinthoz juthat.

Előterjesztés a Soproni Önkormányzati Intézmények Könyvelési Szervének megszüntetéséről és az ASP rendszerhez történő intézményi szintű csatlakozásról A szerv a különböző hivatali szakrendszerek alkalmazásával kapcsolatosan működött, 2019-es alapítása óta az adatszolgáltatási kötelezettségek költséghatékony teljesítését tette lehetővé. A helyi önkormányzatok digitalizációját segítő ASP rendszer bevezetésével a polgármesteri hivatal tudná ellátni az intézmények részére végzett pénzügyi-gazdasági feladatokat, így az előterjesztés indoklása szerint az önálló költségvetési szerv megtartása nem szükséges.

Zárt ülés tartható a Csér 06/12 hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatos tulajdonosi döntésekről, és a 2021. évi városi kitüntetések adományozásáról is. Utóbbi elismeréseket minden bizonnyal a december 14-i hűség napján, a soproni népszavazás 100. évfordulóján adhatják át.

sopron.hu nyomán