Az ÉNYKK legfrissebb közleménye: Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy a közúti közlekedési alágazatban működő szakszervezetek által 2016. március 28-tól április 1-jéig meghirdetett sztrájk-felhívás visszavonásra került. Fentieknek megfelelően …
Rangos nemzetközi díjra esélyes a Galya-kilátó: az építmény bekerült a legnagyobb amerikai online építészmagazin, az Architizer éves versenyébe Renováció kategóriában. A jelöltek két díjra esélyesek: …
FRISSÍTÉS: Elmarad a szakszervezetek által 2016. március 28-tól április 1-ig meghirdetett sztrájk A Volán-társaságok szakszervezetei már hetek óta tárgyalnak a béremelés mértékéről a munkáltató és …
A közelgő húsvét alkalmából valamint a történelmi ismeretek bővítése céljából látta vendégül Péli Nikoletta, a Népjóléti Bizottság elnöke a Cseresznye sori gyermekotthon tizenöt lakóját a …
Dr. Farkas Ciprián, a soproni FIDESZ elnökségi tagja válaszolt az MSZP mai sajtótájékoztatójára. Dr. Farkas Ciprián (Fidesz Sopron): Az MSZP nyolc éves kormányzása és négy …
Sajtótájékoztatót tartott Németh Imre az MSZP soproni elnökségének tagja, aki válaszokat vár a soproni szocialisták nevében a soproni Fidesztől. Németh Imre (MSZP soproni szervezete): A …
Azt állítja egy osztrák hölgy, hogy 2016. januárjában a soproni Cafe Harrer cukrászdában látta Salah Abdeslamot, aki társával nem messze ült tőlük. -írja a krone.at. …
Annak aki nem hallgat rádiót, dióhéjban összefoglalom a történetet. Sebestyén Balázs és csapata a ClassFm reggeli stábja – legújabb rovatában – vidéki rádiókat hív fel …
2015-ben is megdöntötte a saját rekordját az osztrák főváros: egymás után negyedszer haladta meg a Bécsben letelepedő külföldi cégek száma az előző évit. A magyar …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.