Teljes terjedelmében égett egy körülbelül harminc négyzetméter alapterületű hétvégi ház csütörtök reggel a Győr-Moson-Sopron megyei Fertőrákos külterületén, a Kurucz dombon. A tűzhöz a soproni hivatásos …
A Győr – Sopron vasútvonalon, Petőháza átmenő fővágány átépítése kapcsán a 8519 számú, Petőháza – Fertőd összekötő úton található vasúti átjáró lezárását csapadékos időjárás miatt …
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 25 millió forinttal támogatta a Soproni Rendőrkapitányság körzeti megbízotti irodájának, valamint a BM Klub felújítását, korszerűsítését. Dr. Balogh János r. vezérőrnagy, …
A TV2 Poggyász című heti utazási magazin legutóbb a hűség és a szabadság városába kalauzolta nézőit, ahol szóba került a nem is oly régen átadott zöld …
A Sopron Régió Turisztikai Központ 2016-ban már negyedik éve kínált ingyenes, garantált programokat a városba érkező vendégeknek és helyi lakóknak egyaránt. A történelmi belvárosban és a …
Szerda délelőtt tartott sajtótájékoztatót az MSZP soproni szervezetének elnöke Széplaki Tamás a Magyar utcai pártházban. Ebben utal Firtl Mátyás sajtótájékoztatójára és a kormányzati kampány összegére, de …
Az egyik soproni bevásárlóközpontból érkezett bejelentés a rendőrségre 2016. október 4-én 15 órakor arról, hogy a biztonsági őrök két fiatalt tartanak vissza a helyszínen bűncselekmény …
Pro Turismo-díjat kapott Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál egyik alapító-főszervezője. A turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését idén hat szakember vehette át, dr. Bienerth Gusztáv …
A 72 óra kompromisszum nélkül egy szociális önkéntes akció, amelyet a három történelmi keresztény egyház szervez. Az akció Magyarország fiatalságát hívja közös összefogásra, hogy együtt …
Bárki javaslatot tehet a bécsi kispandák nevére 2016. október 16-ig. A három legjobb ötlet közül internetes szavazással választják ki a győztes javaslatot. A névadási ceremónia …
Oldalunkon cookie-k előfordulhatnak, használatuk a reklámok preferálásához járul hozzá és segít a statisztikák vezetéséhez, összhangban az európai általános adatvédelmi rendelettel. Oké!Tudd meg mi ez ...
Adatvédelmi és cookie-s irányelvek
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.