
Az álomszerű kezdés után elfáradt a magyar csapat. Vereség Svédországtól
Közel 1700 néző előtt mutatkozott be Sopronban, a NOVOMATIC ARÉNÁBAN nemzeti válogattunk. Az a Svédország volt az ellenfelünk, aki a tegnapi nyitónapon 3 ponttal alulmaradt …
Közel 1700 néző előtt mutatkozott be Sopronban, a NOVOMATIC ARÉNÁBAN nemzeti válogattunk. Az a Svédország volt az ellenfelünk, aki a tegnapi nyitónapon 3 ponttal alulmaradt …
A magyar közélet mélypontja az, amit most az MSZP-től látunk. – mondta Farkas Ciprián a FIDESZ soproni irodájában a mai sajtótájékoztatón, reagálva az MSZP soproni …
Biczi László az MSZP önkormányzati képviselője köszöntötte a Magyar utcai pártházban a sajtó munkatársait, akiket az aktuálpolitikai események miatt hívtak meg, de természetesen kiemelte ezek …
Úgy látszik nem elég elégszer elmondani, kétirányú! Megtörténik amitől tartottunk, és ez talán a döcögős kommunikációval magyarázható. A videóban fellelhető figyelmetlenség is abból adódhat, hogy bár …
Egy érdekes dolgot teszteltünk, mert sokan mondják, hogy a külföldiek nem értik a méltán híres konzultációs plakátok mondanivalóját. Gondoltunk egy merészet és a világ egyik …
Sajnos szomorú híreket hoztunk. Csütörtökön megnéztük, hogy mi a helyzet a soproni „Ételt adok-ételt kapok” dobozokkal városunkban és nem fogadott minket a bőség zavara. Sőt, …
A Sopron Régió Turisztikai Központ a szezon legforgalmasabb időszakában idén is ideiglenes turisztikai információs pontot nyitott a Várkerületen. Az időzítés nagyon is jó, hiszen a …
A hőségriadó elrendelése után, csütörtök déltől megkezdte a vízosztást a GYSEV Zrt. A vasúttársaság munkatársai a nagyobb állomásokon, Sopronban és Szombathelyen műanyag pohárban osztják az …
Sopronban is elkezdődtek a női kosárlabda EB. csoportmérkőzései. Az első, mondhatni NOVOMATIC ARÉNA avató mérkőzést Svédország hölgykoszorúja játszotta Szlovákia csapatával. Nem volt telt ház, azonban …
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata értesíti a város lakosságát, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai alapján az Országos Tisztifőorvos 2015. június 11-től június 14-ig terjedő …
Copyright © 2025 | cyberpress.hu | RSS