Elkészült a Csárda Természetvédelmi Központ

Előtte - utána légifotókon a Fertő parti létesítmény / Képek forrása: Urbex Sopron, Fertő-Hanság Nemzeti Park Facebook

Átadták a “Csárda” Természetvédelmi Központot március 17-én csütörtök délelőtt. Balf és Fertőrákos között az egykori fertői Halászcsárda épülete hosszú évekig gondozatlanul bújt meg az út melletti sűrű növényzetben, ám ennek vége. A korábbi épület hasznosításával, megerősítésével a természetvédelmi őröknek új irodát és szociális helységet alakítottak ki, a látogatóknak tanterem és mosdó került megvalósításra. Egyszerre 20 fő látogatót tudnak fogadni, bemutatva a természetvédelmi, természetismereti értékeket. Korábban projektösszefoglalót közöltünk az INTERREG pályázatból megvalósuló fejlesztésről, ez ide kattintva olvasható.

Az avatáson Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára, Kulcsárné Roth Matthaea, a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatója és Barcza Attila térségi országgyűlési képviselő vett részt. Sopron és a Fertő-táj kiemelt turisztikai térség, ahol a magyar kormány támogatásával számos beruházás valósult meg – írja bejegyzésében a parlamenti képviselő.